Hirdetés
Kezdőlap Hírek Korrupcióval gyanúsítanak több nagylaki határrendészt
No menu items!

Korrupcióval gyanúsítanak több nagylaki határrendészt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

Az elkövetők az “összehangolt korrupciós cselekményüket” legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is juttattak belőle.

A főtiszti rendfokozatú rendőr tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, de alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűnelkövetését – tették hozzá.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben múlt pénteken összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak foglalt le.

A kilenc elfogott személyből nyolcan rendőrök, míg egy – vesztegetésen tetten ért – társuk román állampolgárságú kamionsofőr, aki négy határrendésszel együtt beismerő vallomást tett.

Az ügyészség a kilenc gyanúsított közül két gyanúsított letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa hétfőn dönt – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...