Kezdőlap Pénzvilág Kötelező biztosítás - MNB: a fővárosban gyorsabb a drágulás
No menu items!

Kötelező biztosítás – MNB: a fővárosban gyorsabb a drágulás

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – ismertette a jegybank új indexét bemutató online sajtótájékoztatón Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Kiemelte: az új árindex “régóta várt” átláthatóságot hozhat a kgfb árazásba, ami erősítheti a közbizalmat. A szektor egészére vonatkozóan ilyen árindex eddig nem volt – tette hozzá.

Az autós szerződések díjainak átlagára 2016-hoz képest tavaly december végére 73 százalékkal nőtt, a nettó áremelkedés – az adóktól, káreseményektől és tartalékoktól megtisztítva – 40 százalékos volt – mutatott rá az alelnök.

A gépjármű biztosítási díjak 2019-ig összhangban voltak a károk alakulásával, tavaly azonban a járvány miatt az olló szétnyílt a díjak javára

– mondta Kandrács Csaba utalva arra, hogy egyszeri hatásként tekintenek a jelenségre, illetve későbbi korrekcióra számítanak.

Nagy Koppány László, a biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatóság vezetője a sajtótájékoztatón felidézte: 2015 előtt 10-20 százalékos veszteségeket könyvelt el a kgfb üzletág, mára viszont 5-6 százalékos nyereség mellett “megáll a saját lábán”.

Érdemes összehasonlítani a 13 biztosító díját és adott esetben kedvezőbb ajánlat után nézni – biztatta a szakember az ügyfeleket utalva arra, hogy mára 10 százalék körüli szintre esett vissza azok száma, akik az év elején szolgáltatót váltanak.

Az MNB a kgfb díjak alakulásáról szóló indexet negyedévente teszi közzé honlapján külön lebontásban normál személyautókra és egyéb kategóriákra, például flottás személyautókra, nagy buszokra és nehéz pótkocsikra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás