Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Közel ötmilliárd forintos kutatás-fejlesztési projekt a Richter Gedeonnál
No menu items!

Közel ötmilliárd forintos kutatás-fejlesztési projekt a Richter Gedeonnál

A Richter Gedeon Nyrt. új molekuláris biológiai laboratóriumot épített fel és rendezett be debreceni telephelyén.

A beruházás egy több éves,  részben uniós forrásból megvalósult, 4,83 milliárd forintos kutatási-fejlesztési (K+F) projekt része volt, amely a biotechnológiai gyógyszerfejlesztést segíti – közölte a budapesti tőzsdén jegyzett gyógyszercég.

A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközponttal (SZBK) konzorciális együttműködésben megvalósult kutatás célja olyan K+F technológiák kifejlesztése volt,  amelyek hozzájárulnak a gyógyszergyártó biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerei hatásmechanizmusának, illetve a mellékhatások kialakulásának megértéséhez.

A projekt keretében a Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatások a gyógyszeripar élvonalbeli irányvonalaihoz kapcsolódnak, a fejlesztések a modern gyógyszerkutatás eszköztárát (nanotechnológia, proteomika, foldamerkémia) alkalmazzák.

Az SZTE Orvosi Vegytani Intézetének és az SZBK Biofizikai és Genetikai Intézeteinek közreműködésével előrelépést sikerült elérni egy olyan peptid alapú célzott hordozó kifejlesztésében, amellyel sikerül a biológiai hatóanyagot a sejtbe juttatni.

A nanohordozó rendszerek és ezek új technológiáinak fejlesztése, gyógyszerek új indikációs területeinek keresése és a fehérjék sejtbe juttatása terén elért új eredmények a jövő gyógyszereinek kifejlesztéséhez járulhatnak hozzá.

Az együttműködés keretében kidolgozott, természetes alapanyagokból készült nőgyógyászati termékcsalád jövőbeni továbbfejlesztése, ebben a termékkategóriában hiánypótlónak számít – tették hozzá.

A 4,830 milliárd forint összköltségű projekt a Széchenyi 2020 programban valósult meg, 2,840 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból. A Richter 1,990 milliárd forint támogatás mellett 1,837 milliárd saját forrással vett részt a projektben, a két konzorciumi partner, a Szegedi Tudományegyetem 731,2 millió forint, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont 267,9 millió forint támogatást kapott.

A budapesti székhelyű Richter Gedeon Nyrt. az egyik legnagyobb kelet-közép-európai gyógyszergyártó, amely Nyugat-Európában, Kínában, Latin-Amerikában és Ausztráliában is közvetlen piaci jelenlétet épített ki.

A 2021 végén 4,4 milliárd euró tőzsdei értékű cég adózott eredménye tavaly 33,1 százalékkal, 141,180 milliárd forintra emelkedett, az árbevétele 630,595 milliárd forint volt, amely 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...