Hirdetés
Kezdőlap Hírek KSH: 10,4 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben
No menu items!

KSH: 10,4 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése. 

A 3,1 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 százalékkal nőttek egy év alatt.

A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – állapította meg a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 366 700 forint volt. A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 236 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 244 700 forintra becsülhető.

 

A versenyszférában a novemberi bruttó átlagkereset 369 ezer forint volt, 11,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A havi rendszeres kifizetések 10,7 százalékkal 324 ezer forintra rúgtak, de az előző évihez hasonlóan tavaly is novemberben volt a legnagyobb összegű, átlagosan 45 ezer forint az prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések összege, ami a magas bázison 12,8 százalékkal nőtt.

Az iparban 9,5, az építőiparban 13,5, a mezőgazdaságban 10,4 százalékkal nőttek a keresetek egy év alatt tavaly novemberig és bruttó 341 ezer, 247 ezer, illetve 248 ezer forintot értek el. A kereskedelem és gépjárműjavítás területén 300 ezer, a szállítási, raktározási szektorban 304 ezer, a szálláshelyszolgáltatásban és vendéglátásban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 210 ezer forint volt, rendre 11,5, 11,7, illetve 14,1 százalékos növekedéssel. Az infokommunikáció, a pénzügyek és biztosítás valamint az ingatlanszektorban átlagon felüli, 11,3, 13,6 és 13,4 százalékos növekedést mért a KSH, és a bruttó átlagkeresetek ezzel 561 ezer, 625 ezer illetve 337 ezer forintra nőttek.

A versenyszférában alkalmazásban állók létszáma 115 ezerrel - 3,2 százalékkal - nőtt.

A költségvetési szektorban a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 369 ezer forint volt, 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A rendszeres keresetek 6,5 százalékkal 328 ezer forintra nőttek, az egyszeri kifizetések 41 ezer forintos összege 5,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbaktól.

A közigazgatás, védelem; kötelező társadalom- biztosítás területén alkalmazottak átlagkeresete a tavalyi magas bázishoz képest 4,7 százalékos emelkedéssel 403 ezer forintra nőtt, az oktatásban 318 ezer, az egészségügyben 337 ezer forint volt a novemberi átlagkereset 3,8, illetve 6,9 százalékos növekedés eredményeként, míg a szociális ellátás területén 9,3 százalékos emelkedéssel 233 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint.

A közfoglalkoztatottak száma az előző hónaphoz képest novemberben változatlanul 101 ezer volt, 32 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
A múlt év első 11 hónapjában a keresetek 11,5 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,3 százalékkal emelkedtek. A vállalkozásoknál 10, a költségvetési szektorban közfoglalkoztatottak nélkül 9,4 százalékos volt az emelkedés.

A fogyasztói árak 2,8 százalékos éves növekedésével számolva a reálkereset 8,5 százalékkal nőtt az előző év január-novemberéhez képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás