Kezdőlap Gazdaság KSH: a szolgáltatások húzták le a GDP-t
No menu items!

KSH: a szolgáltatások húzták le a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 13,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévben. Ehhez a szolgáltatások 6,8 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá – erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 13,5, az előző negyedévhez viszonyítva 14,5 százalékkal csökkent – tették hozzá.

A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt.

Nagyításért KLIKK a képre

Az első negyedévhez viszonyítva a termelési oldalon az ipar bruttó hozzáadott értéke 20,6 százalékkal, az építőiparé 17,5, a szolgáltatásoké 13,4 százalékkal visszaesett. A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 11,8 százalékkal, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 11,8 százalékkal csökkent, a közösségi fogyasztás 1,8 százalékkal nőtt. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 13,8 százalékkal mérséklődött. A külkereskedelemben az export 24,0, az import 16,9 százalékkal csökkent.

A tavalyi második negyedévhez viszonyítva az ipar teljesítménye 20,1 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 21,7 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához mérten az előző negyedévi szerény, 1,7, illetve 1,3 százalékos növekedés után. Az ipar hozzáadott értékének csökkenéséhez a közútijármű-gyártás járult hozzá a legnagyobb mértékben, míg a gyógyszergyártás növekedése mérsékelte a második negyedévi visszaesést. Az építőipar hozzáadott értéke 13,2 százalékkal visszaesett. A mezőgazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal mérséklődött.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 12,2 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesés a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás (27,1 százalék), illetve a szállítás, raktározás terén (24,6 százalék) volt. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 12,6 és 14,1 százalékkal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,4 százalékkal nőtt. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke 13,0 százalékkal visszaesett.

A GDP második negyedévi, 13,6 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 6,8 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá.

A szolgáltatásokon belül a visszaeséshez leginkább – 1,9 százalékponttal – a közigazgatás, oktatás, egészségügy járult hozzá.

A felhasználási oldalon háztartások tényleges fogyasztása 8,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Ezen belül a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 8,4 százalékkal csökkent. A háztartások belföldi fogyasztási kiadása ennél nagyobb mértékben, 12,8 százalékkal zuhant vissza, miután a nem rezidensek (mint a turisták) fogyasztási kiadása jelentős mértékben visszaesett a második negyedévben – magyarázta a jelentés.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 11,1 százalékkal csökkent, a közösségi fogyasztásé 5,8 százalékkal nőtt. A végső fogyasztás 6,6 százalékkal alacsonyabb lett az első negyedévi 4,0 százalékos emelkedés után.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás, a beruházások visszaesése az első negyedévi 2,6 százalékosról 13,5 százalékra gyorsult az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési beruházás, mind a gép- és berendezésberuházások volumene jelentősen csökkent. A bruttó felhalmozás kisebb mértékben, az egy évvel korábbihoz képest 5,0 százalékkal csökkent, ami a készletek növekedését jelzi.

A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás összességében 6,1 százalékkal alacsonyabb lett az első negyedévi 4,0 százalékos emelkedés után.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában 53 milliárd forintos passzívum keletkezett. Utoljára 2008 negyedik negyedévében volt negatív a külkereskedelmi egyenleg. Az export volumene 24,0, az importé 15,8 százalékkal csökkent. Az áruforgalomban a kivitel 19,9 , a behozatal 15,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 38,1, importja 20,3 százalékkal zuhant.

A bruttó hazai termék második negyedévi, 13,6 százalékos visszaeséséhez a végső fogyasztás 4,5, a bruttó felhalmozás 1,4 százalékponttal, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 7,7 százalékponttal járult hozzá.

A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat okozott, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát.

A KSH a jelentéshez mellékelt külön elemzésben számszerűsítette a koronavírus-járvány gazdasági növekedésre gyakorolt hatását. A becsléshez azzal az alapfeltevéssel éltek, hogy a gazdaság növekedési pályáját kizárólag a járványhelyzet befolyásolta, és változatlannak feltételeztek minden egyéb tényezőt. E szerint a GDP naptárhatással kiigazított volumenét az első negyedévben 2,79 százalékponttal, a második negyedévben 18 százalékponttal csökkentette a járványhelyzet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...