Kezdőlap Mozaik KSH - Emelkedtek a fogyasztói árak
No menu items!

KSH – Emelkedtek a fogyasztói árak

2024. októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek, ezen belül a járműüzemanyagok 0,8 százalékkal drágultak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek ára 4,5 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 38,9, a tejé 16,8, a gyümölcs- és zöldségléé 12,1, az étolajé 9,9, a csokoládé és kakaóé 9,8, a vaj, vajkrémé 7,9, az éttermi étkezésé 7,6, az iskolai étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett 2023. októberhez viszonyítva.

A termékcsoporton belül a száraztészta ára 7,3, a cukoré 2,9, a margariné 2,7, a tojásé 2,1 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások 7,2 százalékkal drágultak, ezen belül az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,6, a lakbér 10,4, a járműjavítás és -karbantartás 9,7, a testápolási szolgáltatások 9,1, a sport- és múzeumi belépők 8,9, a lakásjavítás és -karbantartás 8,8, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 5,8 százalékkal – tette hozzá a KSH.

A szeszes italok, dohányáruk ára 3,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,0 százalékkal.

A háztartási energia 4,8, ezen belül a vezetékes gáz 9,5, az elektromos energia 0,7 százalékkal olcsóbb lett.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 7,5 százalékkal csökkent, míg az ékszereké 11,4, az új személygépkocsiké 5,9, a szobabútoroké, valamint a konyha- és egyéb bútoroké 2,4-2,4 százalékkal nőtt. A gyógyszer, gyógyáruk 3,6 százalékkal drágábbak, a járműüzemanyagok 5,2 százalékkal olcsóbbak lettek.

A KSH közölte:egy hónap alatt, 2024. szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal növekedtek.

Az élelmiszerek átlagosan 0,7 százalékkal drágultak, ezen belül a liszt, valamint az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,5-3,5, a vaj és vajkrém 3,4, a sajt 3,2, az étolaj 2,7, a tej 2,1, a tojás 1,6, a tejtermékek 1,4, a baromfihús 1,2 százalékkal többe, a száraztészta 2,3, a párizsi, kolbász 1,2, a margarin 1,1, a cukor 0,5 százalékkal kevesebbe került.

A jelentés megjegyezte: a szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek 3,0 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal nőtt.

A háztartási energia ára átlagosan nem változott, ezen belül a palackos gáz 0,5, az elektromos energia 0,2 százalékkal drágább, a tűzifa 1,1, a vezetékes gáz 0,1 százalékkal olcsóbb lett. A szolgáltatások ára átlagosan 0,9 százalékkal alacsonyabb lett, ezen belül a telefon-, internetszolgáltatásért 6,8, az üdülési szolgáltatásokért 1,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás