Kezdőlap Gazdaság KSH: felére esett a távolsági személyszállítás teljesítménye
No menu items!

KSH: felére esett a távolsági személyszállítás teljesítménye

Az áruszállítás teljesítménye 13 százalékkal, a távolsági közösségi közlekedésé a felére, a helyié pedig 23 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ugyanakkor a korlátozó intézkedések által erősen érintett második negyedévhez képest az áruszállítás teljesítménye 3,5 százalékkal, a távolsági személyszállításé 75 százalékkal, a helyi közösségi közlekedésé közel duplájára emelkedett.

A KSH részletezi, hogy 2020 harmadik negyedévében a belföldi szállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 6,7 százalékkal, a nemzetközi szállításé 16 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzet következtében bevezetett hazai és nemzetközi korlátozások a legtöbb szállítási módozatra negatív hatással voltak. A legnagyobb mértékben, 33 százalékkal – elsősorban a tavalyi magas bázisérték következtében – a csővezetéken szállított áruk tömege esett vissza. A nemzetközi közúti árufuvarozás teljesítménye 17 százalékkal mérséklődött.

A vasúti áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 1,8 százalékkal, 2,6 milliárdra nőtt, a szállított áruk mennyisége 2,6 százalékkal, 12,2 millió tonnára csökkent az idei harmadik negyedévben. Az átmenő nemzetközi forgalom és a kivitel volumene 5,6, illetve 14 százalékkal nőtt, miközben a belföldi és a behozatali forgalom 16, illetve 8,7 százalékkal csökkent.

A belvízi áruszállítás volumene 18 százalékkal, árutonna-kilométerben kifejezett teljesítménye 8,3 százalékkal nőtt 2019 harmadik negyedévéhez képest. Míg a belföldi vízi áruszállítás volumenében és teljesítményében csökkenés történt, addig az összesített nemzetközi forgalom volumene 18, teljesítménye 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.

A helyközi személyszállításban az előző negyedévinél kisebb arányú volt a visszaesés. A belföldi távolsági személyszállításban a teljesítmény 24, az utasszám 17 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, nemzetközi viszonylatban a teljesítmény 85, az utasforgalom 83 százalékkal esett vissza.

A legnagyobb súlyt jelentő autóbuszos személyszállítás teljesítménye 38, a vasútié 22, a légié 84 százalékkal, a legkisebb súllyal bíró vízi személyszállításé pedig 25 százalékkal csökkent.

A légi személyszállítás összteljesítményen belüli aránya az előző év azonos időszaki 34 százalékról 11 százalékra esett vissza, ezzel párhuzamosan az autóbuszos személyszállításé 9,7 százalékponttal 52 százalékra, a vasútié 13 százalékponttal 37 százalékra emelkedett. Az utasok 74 százalékát autóbusszal, 25 százalékát vasúton, 0,3 százalékát repülőn szállították 2020 harmadik negyedévében.

A KSH összesítése szerint a harmadik negyedévben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 49 országba irányuló utasforgalma 786,4 ezer fő volt, 83 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A Debreceni Repülőtér utasforgalma 86 százalékkal, járatszáma 53 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

A harmadik negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 68 ezer, az egy évvel korábbinál 13 százalékkal kevesebb volt. A Ford, a Volkswagen, a Toyota és a Suzuki márkák együttesen a forgalomba helyezett járművek több mint egyharmadát tették ki.

Az új személygépkocsik esetében 15, a használtaknál 11 százalékkal csökkent a forgalomba helyezések száma.

Az első alkalommal regisztrált autók 51 százaléka új volt, arányuk az előző negyedévhez képest nőtt, azonban így is 21 százalékponttal elmaradt a 10 évvel korábbitól. Elektromos személygépkocsiból 2019 harmadik negyedévéhez mérten 45 százalékkal több került első alkalommal forgalomba.

A harmadik negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett autóbuszok száma 18 százalékkal, a vontatóké 11 százalékkal meghaladta a 2019. azonos időszakit, ugyanakkor a tehergépkocsiké 20, a motorkerékpároké 6,4 százalékkal lett kevesebb – írja a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő