Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: több mint 6 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben
No menu items!

KSH: több mint 6 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 7,1 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékos növekedést vártak.

A 2019. harmadik negyedévinél 1,5 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint.

Az első kilenc hónapban 7,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első fél évben a nyers adat szerint 7,6 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 7,7 százalékkal nőtt.

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát – hívta fel a figyelmet gyorsjelentésében a KSH.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index 2,7 százalékos növekedést jelez a harmadik negyedévben. A második negyedévben 8 százalék, tavaly a harmadik negyedévben 53,8 százalék volt az értéke.

Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – az előző negyedévhez viszonyított – volumenváltozás négy negyedévig folytatódna. A számítás azt feltételezi, hogy az előző negyedévhez viszonyított változás négy negyedévig állandó marad. Az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex.

A KSH a harmadik negyedéves GDP-adatok második becslését december 1-jén, a negyedik negyedév első becslését 2022. február 15-én közli.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.