Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Lángoló Amazónia: mégis elfogadhatja a segélyt Brazília
No menu items!

Lángoló Amazónia: mégis elfogadhatja a segélyt Brazília

Brazília alapvetően nyitott arra, hogy elfogadja nemzetközi szervezetek és országok támogatását az amazóniai erdőtüzek megfékezésére – jelentette ki Otavio Rego Barros tábornok, elnöki szóvivő.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy Barros nyilatkozatát az amazonas vidék államai kormányzóinak tanácskozása előzte meg. Ezen a gyűlésen a kormányzók egyértelműen tudtára adták Bolsonarónak, hogy pénzre van szükségük a hatalmas pusztítást végző erdőtüzek megfékezésére.

“Úgy véljük ez nem jó pillanat arra, hogy elutasítsuk a pénzt” – mondta Flávio Dino, Maranhao állam kormányzója újságíróknak.

Mint mondta, a gyűlésen Bolsonaro szeptember 5-ig olyan törvényi intézkedéseket ígért elfogadni, amelyek segíthetnek megakadályozni újabb erdőtüzeket. Dino egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a környezetvédelemmel szembeni retorikával Brazília akár nemzetközi szankciókat is kockáztat.

A Reuters egy diplomáciai forrásból emellett úgy tudja, hogy a brazil kormány elfogadta Nagy-Britannia 10 millió font összegben felkínált támogatását.

Emberek okozhatták az egyre nagyobb területen pusztító erdőtüzet. Kép: MTI

A francia elnök hétfőn jelentette be a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján az Amazonas-medencében fekvő országoknak szánt 20 millió dolláros segélyt. Azóta Brazíliából ellentmondásos jelzések és nyilatkozatok érkeztek.

Míg Ricardo Salles brazil környezetvédelmi miniszter üdvözölte a hét legfejlettebb ipari ország felajánlását, Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke határozottan elutasította a segítséget. Végül kedden Bolsonaro azzal a feltétellel volt hajlandó elfogadni a támogatást, ha Macron visszavonja “sértéseit”. A brazil államfő azt állította, hogy Macron hazugnak nevezte őt és megkérdőjelezte Brazília szuverenitását az amazonas vidék felett.

Az Amazonas medencéje nyolc ország területén fekszik, és 6,3 millió négyzetkilométeres területével Dél-Amerika több mint harmadát foglalja el, a legnagyobb részét esőerdő borítja. Az esőerdőben pusztító tüzek tetemes részét nem villámcsapás vagy egyéb természeti csapás okozza, hanem emberek gyújtják fel az erdőt, hogy így nyerjenek nagyobb megművelhető, legelőként használható vagy beépíthető területet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.