Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Lassul az infáció, de mégsem költünk. De mások se.
No menu items!

Lassul az infáció, de mégsem költünk. De mások se.

Fotó: Freepik

Az európai fogyasztók a lassuló infláció ellenére sem szívesen költekeznek. A legfrissebb kiskereskedelmi forgalmi adatok szerint az európai fogyasztók a lassuló európai infláció ellenére sem akarják növelni kiadásaikat.

Februárban a vártnál nagyobb mértékben, 0,5%-kal, az EU-ban 0,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az eurózónában havi összevetésben. Ez az Eurostat szezonálisan kiigazított első becslése szerint – írja az Euronews. A kiskereskedelmi forgalom is csökkent éves összehasonlításban az EU-ban és az eurózónában is, 0,2%-kal, illetve 0,7%-kal, folytatva az euróövezetben 17 egymást követő hónapja tartó csökkenő tendenciát.

Februárban, havi összehasonlításban az élelmiszerek, italok és dohánytermékek kereskedelme 0,4%-kal, a nem élelmiszertermékek kereskedelme 0,2%-kal, az autóüzemanyag-kereskedelme 1,4%-kal csökkent az euróövezetben.

Az EU-ban hasonló volt a dinamika az egyes kategóriákban. Az élelmiszerek, italok és dohányáruk 0,5%-kal, a nem élelmiszertermékek 0,1%-kal, míg az autó-üzemanyag eladások 0,9%-kal csökkentek. A tagállamok közül a legnagyobb havi csökkenést Németországban és Belgiumban, míg a legnagyobb növekedést Lengyelországban és Horvátországban tapasztalták. Éves összehasonlításban Belgiumban volt a legnagyobb, -6,8%-os, Horvátországban pedig a legélesebb ugrás, 9,2%-kal.

Így miközben a lassuló európai infláció a kiadások és a fogyasztás növekedésével kapcsolatos várakozásokat táplálta, ez eddig az euroövezet országaiban sem igen jött be.

Kocsis Erika

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás