Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Légitársasági csőd. A francia piacmásodik minden járatot törölt
No menu items!

Légitársasági csőd. A francia piacmásodik minden járatot törölt

Csődeljárás alá került és valamennyi járatát törölte a második legnagyobb francia légitársaság, az Aigle Azur. A francia állam keresi a megoldást a külföldön rekedt utasok hazaszállítására.

A francia városokból elsősorban észak-afrikai országok felé járatokat indító Aigle Azur csütörtök este jelentette be, hogy szombattól minden járatát törli, és az anyagi helyzete miatt képtelen kártérítést fizetni az utasainak, valamint megpróbál hétfőig egy olyan vevőt találni, amely átvenné a cég minden tevékenységét.

Jean-Baptiste Djebbari

Több ezer utas rekedt külföldön. Nincsenek pontos adataink, de utasok rekedtek Algériában és Maliban” – mondta Jean-Baptiste Djebbari francia közlekedési államtitkár. “Tárgyalunk a francia légitársaságokkal, az Air France csoporttal, hogy megtaláljuk a lehető legmegfelelőbb megoldásokat azért, hogy egyetlen külföldön rekedt utas se maradjon megoldás nélkül” – tette hozzá.

A francia kormánytag – aki korábban pilótaként dolgozott – megerősítette, hogy az állam befagyasztotta az Aigle Azur adósságainak egy részét azért, hogy a légitársaság a lehető legtovább működhessen, és haza tudja szállítani az utasait és folytathassa addig a tevékenységét, amíg nem talál megfelelő vevőt.

Az államtitkár elmondta: létezik egy nemzetközi jogsegélyrendszer, amelynek keretében egy járatait elindítani képtelen vállalat bérelhet járatokat más légitársaságtól.

Az Aigle Azur minden gépe a földön marad

“Az állam figyelemmel kíséri és megpróbálja segíteni az átvételi projektet” – közölte az államtitkár. Jelezte, hogy több légitársasággal és más légi tevékenységet folytató vállatokkal is tárgyalások kezdődtek az Aigle Azur tevékenységeinek átvételéről.

Az 1200 embert foglalkoztató Aigle Azur csütörtök délután leállította a Maliból, Portugáliából és Brazíliából érkező járatait, majd először a dolgozóival közölte, később pedig az utasait is tájékoztatta arról, hogy nincs más választása, mint a földön tartani a gépeit. A péntekre tervezett 44 járat még elindul, kivéve egyet, amely Franciaország és Algéria között közlekedik.

Az Air France közölte, hogy kedvezményes árat hirdet meg az Aigle Azur külföldön rekedt utasainak, a Vueling október 15-ig Algír és Marseille között 80, Porto és Párizs között pedig 100 euróért kínál jegyet a csődbe ment vállalat utasainak.

Az Aigle Azur 11 gépével tavaly 1,88 millió utast szállított és 300 millió eurós forgalmat könyvelt el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás