Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság LEO-elnök: a létesítménygazdálkodók vonzó karrierpályát kínálnak  
No menu items!

LEO-elnök: a létesítménygazdálkodók vonzó karrierpályát kínálnak  

Mivel a létesítménygazdálkodás többféle szakmát egyesít, kifejezetten vonzó életpályát képes nyújtani a jövő generációjának – állítja Vágó László, a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) közelmúltban megválasztott elnöke. Aki szerint a Covid okozta pandémiához kötődő egészségügyi kihívások és az energiahordozók árának többszörös emelkedése is azt mutatja, hogy a korábbinál nagyobb szükség van a létesítménygazdálkodók az épülettulajdonosok közötti szorosabb együttműködésre.  

Az ágazat meghatározó cégeinek döntő többségét összefogó, 2013-ban alapított szakmai szervezet ma már 23 rendes és 20 pártoló taggal rendelkezik. A LEO tagjai, az irodaházak mellett többek között gyárak, üzemek, logisztikai központok, kritikus infrastruktúrák üzemeltetéséhez kötődő szolgáltatásokat nyújtva, létesítménygazdálkodási – facility management – feladatokat ellátva, a magyar GDP 5-7 százalékát előállítva járulnak hozzá a megbízók gazdasági sikereihez. A LEO tagjainak tevékenységéhez ma már több ezer ingatlanhoz kapcsolódóan, összesen több mint 15 millió négyzetméternyi ingatlanvagyonhoz kötődő létesítménygazdálkodási feladat társul.   

Vágó László, a NEO Property Services Zrt. vezérigazgatója a szervezetet az alapítása óta vezető Schmidt Józseftől, a FUTURE FM Zrt. vezérigazgató-helyettesétől vette át a tisztséget, aki tiszteletbeli elnökként folytatja tevékenységét a szervezetben.  

Vágó László

A Covid időszaka és most az energia árának drasztikus megemelkedése is rámutatott arra, hogy a gazdaság szereplőinek eredményességéhez mennyire fontos a létesítménygazdálkodók által minden körülmények között garantált egészségügyileg is biztonságos, szünetmentes üzemelés biztosítása. A szakma elismertségének növekedését mutatja, hogy az elmúlt évek nehéz időszakában a megrendelők, az ingatlanok tulajdonosai a korábbinál is jobban támaszkodtak a LEO tagjainak véleményére az ingatlanok fertőzésmentes és energiahatékonyabb üzemeltetése kapcsán” – elemez a LEO elnöke. 

Aki szerint az így kialakult párbeszéd során tagjaik proaktív módon, tanácsokat is adnak az energiahatékonyabb üzemelést eredményező beruházásokhoz. Amelyek az olcsóbb üzemelés révén sok esetben már rövid idő alatt kompenzálni tudják a beruházás költségeit. 

Ehhez a gondolatmenethez illeszkedve jelentette meg a LEO benchmarking munkacsoportja tavaly, immáron negyedik alkalommal azt a létesítménygazdálkodási és épületüzemeltetési szakmai összehasonlító kiadványt, amelyben a szervezet tagjai által kezelt több mint ezer épület üzemeltetési adatait tették közzé. Vágó László szerint ez a transzparencia különösen a mai nehéz időkben azért is hasznos, mert így, miközben a megrendelők is láthatják milyen teljesítményt értek el az épületüzemeltetésben, az ágazat cégei is információt kapnak arról, milyen trendek jellemzik a létesítménygazdálkodás piacát. 

Az új elnök kifejtette: miközben a LEO alapvetően a szakmai együttműködés fóruma, a kor igényeit követve a jövőben a kormányzati és a nemzetközi szakmai szervezetekkel kialakított kapcsolatok erősítésére is nagy hangsúlyt kíván helyezni. Emellett arra is törekszik, hogy az iparág, a fenntarthatósághoz kötődő ESG, valamint az épületek tervezési és kivitelezési folyamatainak digitális technológiai támogatását jelentő BIM szemléletű működését is erősítse.  

Vágó László a szervezetben már évekkel ezelőtt megkezdett munkát folytatva, továbbra is nagy szerepet szán az utánpótlás nevelésnek. Annak, hogy minél több fiatalt megnyerjenek a létesítménygazdálkodási szakmának, ami azért is lehet vonzó iparág, mert számtalan szakma és feladat közül választhatnak a jövő munkavállalói. Akiknek azért is komoly lehetőségeket tartogat a létesítménygazdálkodás, mert olyan klasszikus karrier utat ígér, ahol a folyamatos képzések eredményeként, a megfelelő elkötelezettség mellett évek alatt akár az alacsonyabb pozíciókból is a ranglétra legmagasabb fokáig lehet eljutni.       

Meichl Frida

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás