Kezdőlap Hírek Leütötték Tutanhamon szobrát - az egyiptomiak tiltakoznak
No menu items!

Leütötték Tutanhamon szobrát – az egyiptomiak tiltakoznak

4,7 millió fontért (1,7 milliárd forint) kelt el egy londoni árverésen Tutanhamon fáraó háromezer éves bronzportréja. Az aukció ellen tiltakozó egyiptomi hatóság szerint a műkincset ellopták és kicsempészték az országból.

Az egyiptomi külügyminiszter korábban azt mondta, az ifjú uralkodót ábrázoló műkincset valószínűleg az 1970-es években lopták el az ország egyik műemlék templomából – írta a BBC hírportálja.

Sok rejtély övezi a vitatott múltú műkincset. Forrás: news.sky.com

A 28 centiméter magas műkincs magángyűjteményből származik, legutóbb 2016-ban adták el hárommillió fontért szintén a Christie’s árverésén.

Az aukciósház közölte, hogy a műtárgy ügyében nem folyik és nem is folyt nyomozás.

A Christie’s sose árverezne el olyan darabot, amelynek a tulajdonjogával kapcsolatban kétségek merülnek fel – tették hozzá.

A cég közzétette a szobor tulajdonosainak listáját az elmúlt 50 évből. A aukciósház adatai szerint a műkincset 1985-ben vásárolta meg Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában volt, aki 1973-74 körül vette Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában. Keveset tudni arról, hogyan került Európába.

Arra is kitértek, hogy a bronz szoborfej létezéséről régóta lehet tudni, hosszú éveken át ki is volt állítva.

Zahi Havássz korábbi egyiptomi régészeti miniszter azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy a szobor szerintük az 1970-es években került ki az országból, “mivel akkoriban loptak el más műtárgyakat is a karnaki templomkomplexumból”.

Tutanhamon fáraó nagyjából háromezer évvel ezelőtt, 19 éves korában halt meg, maradványait 1922-ben találták meg.

Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak. Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás