Kezdőlap Hírek Maffia-per. 25 céget mozgattak, milliárdos költségvetési csalás Kecskeméten
No menu items!

Maffia-per. 25 céget mozgattak, milliárdos költségvetési csalás Kecskeméten

Négy éven át több mint egymilliárd forintnyi elcsalt áfát tettek zsebre számlázási és cégláncolatot kiépítve a bűnszervezet tagjai.  A láncolat elején álló cégek rendre eltűntek, öt cégből viszont meggazdagodtak a banda tagjai. Pénzmosásért is bíróság elé állítják őket.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat 14 emberrel, köztük egy bűnszervezet 7 tagjával szemben, akik az áfa megfizetése nélkül szereztek be külföldről műanyagipari alapanyagokat – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A  bűnszervezet a csaknem négy éven keresztül folytatott csalássorozatával több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A szervezet élén álló gazdasági társaságok 2013 és 2016 között jelentős mennyiségű műanyagipari alapanyagot szereztek be főként szlovák és osztrák társaságoktól, “papíron” magyarországi társaságok közbeiktatásával.

A bűnszervezet tevékenységéből hasznot húzó öt cég az első belföldi forgalomba hozatalt terhelő áfafizetési kötelezettség elkerülésére az árut egy 25 gazdasági társaságból felépített számlázási láncolaton keresztül szerezte be.

A számlalánc elején álló “eltűnő” cégek a következő szinten álló társaságok részére számlát bocsátottak ki, a belföldi értékesítés után pedig nem vallották be és nem fizették meg az adót. A lánc további résztvevői a termékeket továbbszámlázták, egyúttal az alsóbb szinteken álló cégektől kapott számlák áfatartalmát levonták. A számlaláncolat végén álló cégek az alattuk állók számlái alapján nagy összegű áfát igényelhettek vissza. 

A gyanúsítottak az Európai Közösség területéről beszerzett áruk értékesítését terhelő áfa megfizetésének elkerülésével kedvezőbb piaci áron tudták a műanyagipari alapanyagot értékesíteni.

A főügyészég költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt 14 ember ellen emelt vádat, közülük 7 vádlott bűnszervezetben követte el a bűncselekményeket.

A vádhatóság 7 ember ügyében tett indítványt alternatív büntetés kiszabására arra az esetre, ha az érintettek a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik.

A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.