Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
No menu items!

Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben

Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások – startup cégek – mutatkoztak be  Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program szervezésében bemutatták egyebek mellett a Kinepict nevű képalkotó eljárást, amelynek révén a kisebb sugárdózissal és kevesebb kontrasztanyag felhasználásával lehet röntgenképet alkotni.

Ez nemcsak a páciens, hanem az egészségügyi intézmény munkatársainak szervezetét is kíméli, és csökkenti a költségeket – hangsúlyozták a bemutatón. A fejlesztők a következő lépésben újabb befektetőket igyekeznek megnyerni, céljuk ötmillió euró (1,6 milliárd forint) tőke bevonása. Várakozásuk szerint munkájuk az úgynevezett kiszállás (exit) szakaszával fejeződik be, vagyis kifejlesztik és tökéletesítik az eljárást, amelyet végül megvásárol egy szakmai befektető, például képalkotó készülékeket vagy kontrasztanyagot gyártó cég.

Puliról nevezték el a szolgáltatást: itt a Fitpuli

A startup vállalkozások fejlődésének egy másik modelljére példa az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői nem tervezik a kiszállást, hanem üzemeltetni kívánják szolgáltatásukat egy előfizetéses modell révén.

Az okostelefonra fejlesztett alkalmazás platformot biztosít munkavállalóknak szóló vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és  motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról.

Ez mindkét félnek igen hasznos lehet, hiszen például ha az adatok azt mutatják, hogy a munkatársak körében jellemzőek az alvási zavarok, a munkaadó felismerheti, hogy nem fitnesztermi bérletekre érdemes költeni, hanem alvásszakértői tanácsadásra – emelték ki a rendezvényen, amelyen több további magyar startup cég is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt.

A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról 28 startup cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét Berlinben.

A startupok mellett az egészségipar és az élettudományok egyik globális központjaként is számon tartott német fővárosban és a körülötte elterülő Brandenburg tartományban október 6-án kezdődött és 18-ig tart a Health Week programsorozat. Legrangosabb eseménye egy globális egészségügyi csúcstalálkozó, a World Health Summit, amelyen kedden felszólalt Angela Merkel német kancellár.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás