Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - Új együttműködési programok
No menu items!

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – Új együttműködési programok

Határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szervezet 175 éves jubileumi rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón szerdán Sopronban.

Nagy Elek emlékeztetett, hogy 1850. augusztus 13-án Sopronban alakult meg az első kereskedelmi és iparkamara, majd rögtön ezt követően Pozsonyban és Pest-Budán, végük szerte a történelmi Magyarország területén.

Az elmúlt 175 évben a kamara küldetése változatlan, vagyis erősíteni a gazdaságot, segíteni a vállalkozásokat és választ adni a jövő kihívásaira – mondta.

Hozzátette: “egy új korszak küszöbén állunk“, a kamarai rendszer megújítása nem csupán egy intézményi átszervezés, hanem egy vállalkozói ökoszisztéma építése, megújítása, egy teljeskörű szemléletváltás, ami nélkül nem lehet jövőt építeni.

Nagy Elek elmondta, hogy az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségétől elvi támogatást kapott az MKIK egy határmenti bizottság létesítéséhez, aminek célja a munkaerő szabad áramlásából fakadó feszültségek enyhítése, a gazdasági kapcsolatok erősítése a szomszédos országok között.

A sajtótájékoztatón Nagy Elek együttműködési megállapodást írt alá Turi Attilával, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökével. A megállapodás értelmében elindul egy országos mecenatúra program, amelynek célja a társadalmi felelősségvállalás erősítése, a vállalkozói szféra és a kulturális élet összekapcsolása, a kreatív ipar erősítése, valamint a fiatal művészek és alkotók támogatása.

Pintér-Péntek Imre, az MKIK alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás után nagy munkaerőáramlás indult meg elsősorban Ausztria felé az Észak-Dunántúlról, aminek az lett a következménye, hogy ez a régió fejlődött a legkevésbé az elmúlt húsz évben. A határmentii gazdasági együttműködés célja, hogy feltárja, az Ausztriába átjáró munkaerő hogyan tudja kivenni a részét abból, hogy Magyarország is gazdagodjon. Ha “tiszta kép” alakul ki, akkor tehetünk valamit – fogalmazott.

Balog Ádám, az MKIK alelnöke elmondta: több témában is egyeztetnek a kormánnyal annak érdekében, hogy a vállalkozások versenyképesebbek legyenek. Kiemelte, hogy jó az együttműködés a kormánnyal és meglátása szerint jól tudnak haladni az egyeztetésekkel a következő hónapokban.

Turi Attila, az MMA elnöke az MKIK-val történő együttműködésről azt mondta, az az egyik legfontosabb az MMA életében, mert “nem automatikus”, hogy a gazdasági szférának segítséget tud nyújtani a kulturális szféra és fordítva. Meglátása szerint a művészetnek szüksége van arra a dinamizmusra, közösségi életre, amit a gazdasági élet testesít meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás