Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Magyar Multi Program - jön a második kör
No menu items!

Magyar Multi Program – jön a második kör

Indul a Magyar Multi Program második köre: március 5-től várják a mikro-, kis-, és középvállalkozások jelentkezését – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A második körben ismét több száz vállalkozást megszólítva, várhatóan legfeljebb 50 vállalkozást választanak ki a fejlesztésekre.

György László

Kiemelte, hogy a kormány hisz a vállalkozókban, akik munkalehetőséget biztosítanak, hozzájárulnak településük, régiójuk, valamint a nemzetgazdaság fejlődéséhez.

A program egy éve indult. Hozzátette: országjárás kezdődik a program megismertetésére, állomásai a főváros mellett Székesfehérvár, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kecskemét, Debrecen, Szeged lesznek.

A jelentkezés ingyenes, a kiválasztottak 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak.

A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat diagnosztikás és fejlesztési terv készítését követően 2-36 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez vagy 50-340 millió forint értékben részesülhet vissza nem térítendő támogatásban komplex fejlesztései megvalósításához – ismertette.

Kitért arra, hogy a Magyar Multi Program első kiválasztási körében több száz jelentkező cég közül végül 104 vállalkozás felelt meg a belépési kritériumoknak.

A jelentkezési feltételek közé sorolta, hogy a cégeknek mikro-, kis-, és középvállalkozásnak kell minősülniük, legalább négy lezárt üzleti évvel. További feltétel, hogy minimum öt alkalmazottjuk legyen, minimum 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzenek. Az árbevétel mellett a középvállalatok esetében 20 százalékos átlagos éves növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro-, és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni – ismertette. Vagy az export árbevételben 50 százalékos éves növekedést kell felmutatni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.