Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyar nem az önálló eurózóna-költségvetésre
No menu items!

Magyar nem az önálló eurózóna-költségvetésre

Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása,  ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet – hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak. 

A Pénzügyminisztérium (PM)  szerint a  magyar pénzügyminiszter hozzátette: komoly kockázatokkal járhat, ha az eurót használó országok elkülönített büdzsé szerint gazdálkodnának. Az elkülönült eurózóna-költségvetés feleslegesen mélyítené a már most is meglévő szakadékot az eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok között – hívta fel a figyelmet Varga Mihály az Eurogroup brüsszeli ülésén.

Varga Mihály Forrás: azuzlet.hu
Varga Mihály

Kiemelte: gazdaság fejlesztése, a felzárkózás elősegítése, az innováció és a kutatásfejlesztés az unió valamennyi tagállamának közös célja és feladata. A javaslat ugyanakkor kizárná az euróövezeten kívüli tagállamokat a közös uniós célok többletfinanszírozásából, és szigorúbb gazdaságpolitikai koordinációt kívánnak alkalmazni az EU27-re a gazdasági kormányzás és a kohéziós politika közti kapcsolat megerősítésével.

A francia-német javaslatokat ezért magyar részről aggályosnak tartjuk – szögezte le a tárcavezető.

A PM emlékeztet: Angela Merkel és Emmanuel Macron június 19-i találkozóját követően tették közzé az úgynevezett Mesebergi Nyilatkozatban az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) elmélyítését célzó javaslatok részeként a különálló eurózóna-költségvetés létrehozásának tervezetét, amelyet novemberben öntöttek konkrét formába.

A francia-német kezdeményezés egyelőre még csak egy javaslat, amelynek megvalósításához az euróövezet másik 17 tagjának jóváhagyása is szükséges – mutatott rá Varga Mihály.

Jelezték: a javaslatot számos uniós ország, köztük Hollandia és Finnország szintén elutasítja, ahogy ez az eurózóna minisztereinek novemberi kibővített ülésén is kiderült.

Az eurózóna-költségvetés létrehozására irányuló francia-német javaslatokat a téma jelentősége és fontossága miatt a magyar kormány soron következő ülésén tárgyalja – olvasható a PM közleményében. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.