Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyarország legnagyobb sütőüzemét adták át Hatvanban
No menu items!

Magyarország legnagyobb sütőüzemét adták át Hatvanban

A Lipóti Tóth és Társai Zrt. új üzeme Hatvanban. Fotó: MTI/Komka Péter

Magyarország legnagyobb sütőüzemét adták át Hatvanban: a Lipóti Tóth és Társai Zrt. 20 milliárd forintos új üzemének átadásán a pénzügyminiszter egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai célja a rendszerváltás idején meggyengített hazai élelmiszeripar újjáépítése.

Varga Mihály kiemelte: a rendszerváltás éveiben az addig meghatározó élelmiszeripari vállalatok egy része külföldi tulajdonba került. Hiányuk ma, egy világjárvány után és egy szomszédban zajló, elhúzódó háború idején jobban érezhető, mint az elmúlt bő három évtizedben bármikor – fogalmazott.

Mindez egyértelművé teszi: folytatni kell Magyarországon az ágazat fejlesztését, hogy az élelmiszerbiztonság a lehető legkisebb külpiaci kitettség mellett, válsághelyzetekben is erős legyen – mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály megjegyezte: ehhez a kapacitások bővítésén túl a minőség, a termelékenység és az energiahatékonyság növelésére is szükség van, melyekhez a kormány számos esetben járult hozzá az elmúlt időszakban. A tárcavezető emlékeztetett: ezeknek a támogatásoknak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság már a koronavírus-járvány okozta visszaesésből is sikeresen jött ki. Azóta pedig bizonyította, hogy az orosz-ukrán háború, valamint az Európai Unió elhibázott szankciós politikája ellenére képes kimagaslóan teljesíteni, hiszen tavaly egy “veszélyes és kiszámíthatatlan környezetben” ért el az uniós átlagot meghaladó, 4,6 százalékos növekedést – fogalmazott.

Varga Mihály azt is kiemelte, ezzel úgy került a magyar gazdaság az előkelő 8. helyre az uniós rangsorban, hogy eközben a beígért és a Magyarországnak jogosan járó brüsszeli helyreállítási források máig nem érkeztek meg, versenyhátrányt okozva a többi tagországgal szemben.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a gazdaság elkerülve a recessziót, várhatóan idén is növekvő pályán marad. A bővülés 2023-ban 1-1,5 százalékos lehet, jövőre pedig a kabinet reményei szerint visszatérhet a járvány előtti ütemhez.

A Lipóti Tóth és Társai Zrt. új üzeme Hatvanban. Fotó: MTI/Komka Péter

A Lipóti Tóth és Társai Zrt. 20 milliárd forint összértékű beruházásával Hatvanban Magyarország legnagyobb kapacitású kenyér, péksütemény és finompékáru gyártóüzeme jött létre. A fejlesztés 260 új munkahelyet teremt. A 70 alvállalkozót foglalkoztató és mintegy 350 üzlettel rendelkező, magyar tulajdonú családi vállalat ezzel az egyetlen olyan sütőipari vállalkozás, mely szinte országos lefedettséggel értékesíti friss termékeit.

Az eseményen Tóth József Péter alapító-tulajdonos közölte: a kormány 6,7 milliárd forintos támogatásával és jelentős önerő mellett bankhitel segítségével 2 év alatt épült fel a 20 ezer négyzetméter alapterületű hatvani üzem. A beruházással céljuk a több mint 30 éve működő társaság nemzetközi versenyképességének erősítése, emellett a hazai piacon 2-3 éven belül a teljes országos lefedettséget biztosító üzlethálózat kiépítése – fűzte hozzá.

Szabó Zsolt országgyűlési képviselő az eseményen arról beszélt: Hatvan és a térség számára az új sütőüzem nem csupán önmagában fontos, hanem a beszállítókkal együtt képvisel igazán nagy értéket. A tulajdonosok jövőképe pedig üdvözlendő, hiszen az a vállalat magyar kézben tartásáról, a folyamatos fejlődésről és a szereplők, valamint a munkafolyamatok integrációjáról szól. Jelezte: a kormány kiemelten támogatja az élelmiszeripart és fontos, hogy az ágazat minél több szereplője éljen ezzel a lehetőséggel, erősítve a gazdaság egészét, a foglalkoztatást és magát a szektort.

Horváth Richárd, Hatvan polgármestere ünnepi pillanatnak nevezve az átadást kiemelte: elismerés illeti a tulajdonosokat és segítőiket, hiszen nem csupán álmodni mertek, de képesek voltak azt megvalósítani. Ehhez Hatvan önkormányzata vállalkozóbarát környezettel és kiszámíthatósággal, valamint szolgáltatói partnerséggel járult és járul hozzá a jövőben is, segítve a helyben működő és letelepedni kívánó cégek eredményes működését – jegyezte meg.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.