Kezdőlap Gazdaság Májusban is 20 százalék feletti volt az infláció Magyarországon
No menu items!

Májusban is 20 százalék feletti volt az infláció Magyarországon

Illusztráció: Bigstock

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2022. májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 33,5 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább, 59,6 százalékkal az édesipari lisztesárué, 52,7 százalékkal a kenyéré, 51,3 százalékkal a tejtermékeké, 46,8 százalékkal a vaj és vajkrémé, 46,1 százalékkal a tojásé, 37,4 százalékkal a száraztésztáé, 36,6 százalékkal a péksüteményeké, 34,9 százalékkal a tejé, és 33,7 százalékkal a sajté. A termékcsoporton belül a legkisebb mértékben, 7,2 százalékkal a liszt és 3,5 százalékkal az étolaj ára nőtt.

Tizenkét hónap alatt a háztartási energia 37,2 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 49,1, a palackos gáz 47,2, az elektromos energia 27,2 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 19,3, ezen belül a szeszes italoké 25,8 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 8,1, ezen belül az új személygépkocsikért 17,0, a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 14,5, a szobabútorokért 12,1 százalékkal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 51,7, a mosó- és tisztítószereké 37,1, a testápolási cikkeké 25,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 16,4 százalékkal lett magasabb. A járműüzemanyagok 17,7 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 14,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 28,0, a sport- és múzeumi belépők 27,1, a belföldi üdülés 26,8, a járműjavítás és -karbantartás 23,1, a taxi 22,2, a lakásjavítás és -karbantartás 19,8 százalékkal került többe – ismertette a KSH.

Májusban áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal drágultak. Ezen belül a párizsi, kolbász 0,9, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen – 0,4 százalékkal került többe, a sajt 2,3, a rizs 1,7, a vaj és vajkrém 1,3, a péksütemények 1,3, a tej 0,9, a baromfihús 0,6 százalékkal kevesebbe került. A háztartási energia ára 3,0 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 6,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A járműüzemanyagok 6,6 százalékkal olcsóbbak lettek májusban az előző hónaphoz képest. A mosó- és tisztítószerek ára 1,0, a testápolási cikkeké 0,7 százalékkal magasabb, az állateledeleké 2,6 százalékkal alacsonyabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülésért 2,0, társasházi közös költségért 1,4, lakbérért 1,2 százalékkal többet, a munkahelyre, iskolába történő utazásért pedig 21,7 százalékkal kevesebbet kellett fizetni – tájékoztatott a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...
Hirdetés

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...