Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MÁP Plusz: rekordjegyzés az első héten
No menu items!

MÁP Plusz: rekordjegyzés az első héten

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon – közölte Varga Mihály.

2023-ra azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 11 ezer milliárd forintra növekedjen a lakossági állampapír-állomány – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a most beérkezett adatok alapján ez az összeg elérte a 8060 milliárd forintot, köszönhetően annak, hogy a máp plusz rendkívül jól teljesített az első héten, 2019. június 3. és június 7. között 529 milliárd forintot jegyeztek belőle. Ez minden korábbinál magasabb összeg, ilyen mennyiség egyetlen hét alatt még nem fogyott más lakossági állampapírból. Az eddigi csúcsot 2017-ben az 1MÁP tartotta, akkor feleannyiért, 206 milliárd forintért vásároltak az egy éves állampapírból.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az új állampapír nemcsak a magyar emberek számára előnyös, hanem Magyarország stabilitását is erősíti. A kormány célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, amelyet segíthet a magyar emberek erőteljesebb szerepvállalása az adósságfinanszírozásban. Az új állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés, amely nemcsak adómentes, hanem magas kamatozású is, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...