Kezdőlap Gazdaság Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben
No menu items!

Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában – közölte a GVH az MTI-vel.

Kiemelték, hogy az Árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is. A rendszer adatai szerint az árrésstop hatálya alá tartozó, alapvető élelmiszerek nagy többségének csökkentek az árai az elmúlt több mint egy hétben.

A lezajlott társadalmi egyeztetést követően bekerültek az Árfigyelőbe egyebek mellett különböző húsfélék és hentesáruk, halak, tejtermékek, valamint a rizs, a zsemle, a kakaópor és az őrölt kávé is – közölte az MTI.

A rendszerben elérhető szabadon összeállítható bevásárlólista, illetve a térképes boltszűrő használatával a családok a húsvét előtti időszakban tervezett nagybevásárlások során is pénzt, illetve időt spórolhatnak meg.

Ehhez járul hozzá az is, hogy az árrésstop intézkedés március 17-i hatályba lépése óta az érintett 30 termékkategória nagy többségében csökkentek az árak az online Árfigyelő adatai szerint. Több alapvető élelmiszer esetében 30-40 százalékkal, illetve egyes termékek esetében több mint 50 százalékkal – közölték.

A GVH folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve az élelmiszer-kereskedelem szereplőinek piaci magatartását a magyar fogyasztók védelme érdekében.

A nemzeti versenyhatóság arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között. A GVH jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás