Kezdőlap Hírek Már több mint 10 millió turista érkezett az országba
No menu items!

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Illusztráció: Bigstock

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor – közölte a Visit Hungary.

Tavaly ez a siker később, július 29-én köszöntött be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint. Mindez jól mutatja, hogy az utazási kedv lankadatlan, hazánk nemzetközi vonzereje egyre erősödik, és honfitársaink is szívesen kapcsolódnak ki belföldön-közölték.

Az NTAK-ban regisztrált 10 milliós vendégszám megközelítőleg azonos arányban oszlott meg a belföldi és a nemzetközi utazók között, különösen a külföldiek számának 11 százalékos emelkedése volt kiugró – írták.

Csendes Olivér, a nemzeti marketingszervezet vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a vendégélmények gazdagsága, a szolgáltatások színvonala és a kínálat sokszínűsége szintet lépett, és ennek üzenetét mind több vendégnek tudják eljuttatni.

A sikerben tehát fontos szerepe van a Visit Hungary nemzetközi és belföldi, élményalapú kampányainak és új típusú marketingaktivitásainak is – közölte.

A nemzetközi utazók legnagyobb számban Németországból érkeztek, hazánk ezt követően Romániából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Olaszországból vonzotta a legtöbb vendéget – közölték.

Budapest fogadta a turisták 39 százalékát, akik idén 14 százalékkal többen érkeztek a fővárosba, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nemzetközi vendégforgalom növekedését tekintve 15 százalékos bővüléssel a főváros a hazai bajnok. A külföldi vendégek szívesen keresték fel a vidéki településeket is, körükben Hévíz, Győr, Szeged, Siófok és Sárvár voltak a leglátogatottabb városok-közölte az MTI.

A legtöbb hazai vendég Budapestről, Pest, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékből indult útnak. Első számú úti céljuk a Balaton volt, ezt követően idén eddig a legtöbb belföldi utazó a Mátra-Bükköt, Budapest környékét, Debrecen és térségét, valamint a Tokaj és Nyíregyháza térséget kereste fel. Különösen Balaton-parti, illetve fürdővárosok voltak honfitársaink kedvenc települései.

A legtöbben közülük Siófokon, Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Zalakaroson és Hévízen töltötték pihenésüket. A turizmus továbbra is a hazai gazdaság fontos hajtóereje. A folyamatos turisztikai konjunktúrának köszönhetően az ágazat ebben az évben is kiemelkedő teljesítményt nyújt, a május eleji 5 milliót követően a vendégek száma kevesebb mint 3 hónap alatt érte el az újabb, 10 milliós mérföldkövet – közölte a Visit Hungary.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.