Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: a cél Európa öt legfejlettebb országa közé kerülni
No menu items!

Matolcsy: a cél Európa öt legfejlettebb országa közé kerülni

Matolcsy György szerint 2030-ig céljaink világosak: a legjobb öt ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben egyaránt, megközelíteni Ausztriát és elérni uniós átlagokat.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu-n megjelent írásában összegezte a magyar gazdaság és társadalom elmúlt évtizedeinek értékelését, és az elkövetkező évtized kilátásait.

Matolcsy György: a 2010-es újrakezdés és az első évtized jól sikerült. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Miért is ne hinnénk Advent idején, hogy a magyar nemzet felől nézve a világot, süllyed a rossz és jön fel a jó” – tette fel a kérdést írása elején. “Mi magyarok úgy döntöttünk, hogy századunkban végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át, felelve egyben Nagy László nagy kérdésére: igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra” – tette hozzá.

A cél elérésének eszközeit, amelyek egy részét már alkalmazzák, 10 pontban foglalta össze. A felsorolás élén a teljes versenyképességi fordulat áll. Ezt követik a világszínvonalú oktatás és egészségügy, illetve közlekedési infrastruktúra.

Ide sorolta még a teljes újra iparosítást (4.0 és 5.0) és a 2.0 jegybanki innovációkra épülő pénzforradalmat. Ugyancsak szerepel a szükséges eszközök között a sikeres népesedési fordulat (legalább 110 ezer újszülött évente), akárcsak Budapest és a többi nagyváros egységes hálózattá, valamint a Kárpát-medencei gazdasági tér egységes megavárossá fejlesztése.

A felsorolás utolsó két pontja: a Visegrádi csoport észak-déli összekötése, a fejlődés felgyorsítása egy 60-70 milliós európai régió felé, illetve a zöld és fenntarthatósági fordulat az élet minden területén.

A jegybankelnök megjegyzi:

“2010-ben a jövőt meghatározó valamennyi területen jól indultunk. Nem úgy, mint az elmúlt két újraindításnál: 1990-ben és 2004-ben”.

Antall József, az első szabadon választott magyar miniszterelnök óriási történelmi tettet vitt végbe: átvitt bennünket a szabadság, függetlenség, demokrácia, piacgazdaság és a Nyugat partjaira. De a gazdaság terén sok volt a sokk” – írta Matolcsy György, aki szerint a 2004-es uniós csatlakozás is félresikerült és kudarcot vallott a jövőt meghatározó legfontosabb területeken.

A rossz kormányzás 2004 után hatalmas adóssággal terhelte meg a jövőt, hosszú évekig ikerdeficitet vállalva felborította a pénzügyi egyensúlyokat és fenntarthatatlan növekedési szerkezetet épített ki – jelentette ki a jegybank elnöke.

Ezzel szemben a 2010-es újrakezdés és az első évtized már jól sikerült – szögezte le Matolcsy György.

Az elért eredmények, között sorolta fel a gyors és eredményes válságkezelést, azt, hogy a munkaerőpiaci fordulatok megerősítették a társadalmat. A családok felé fordult a politika, amely hatékonyan épített az adózás forradalmára.

Említette még az állami és önkormányzati pénzügyek rendbetételét, a devizahiteles csapda feloldását és a jegybanki pénzforradalom (1.0) elindítását, akárcsak azt, hogy újból vonzóvá tették Magyarországot a külvilág felé (FDI, turizmus, gazdasági eredmények elismerése). Az eredmények felsorolását azzal zárta, hogy a növekedési fordulat beindította a gazdasági felzárkózást, miközben a kormányzás beállította, sőt őrzi az “egyensúly és növekedés” siker-képletét.

Advent után jön a Karácsony áldott ünnepe, fogadjuk hát meg egy régi bölcs jótanácsát: tégy a tűzre régi farönköt. Igyál régi bort. Olvass régi könyveket. Tartsd meg a régi barátságokat” – írta gondolatainak zárásaként a jegybank elnöke X. “Bölcs” Alfonz spanyol királyt idézve.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás