Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: gyors és erős növekedési fordulatra, városhálók szövetségére van szükség
No menu items!

Matolcsy György: gyors és erős növekedési fordulatra, városhálók szövetségére van szükség

Az évtized elején dől el, hogy megnyerjük vagy eltékozoljuk a történelmi időt – fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu oldalon hétfőn közölt írásában azt hangsúlyozva, hogy az évtized drámai indulása után gyors és erős növekedési fordulatra van szükség.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A jegybankelnök, Matolcsy György szerint erre a fordulatra építve lehet visszatérni a fenntartható egyensúly képletéhez, és 2030 végére elérhetjük az EU akkori átlagos fejlettségi szintjének 100 százalékát, az osztrák fejlettség közel négyötödét.

Hangsúlyozta: az évtized versenyképességi reformjainak zömét most kell elindítani ahhoz, hogy az egész évtized során kifejtsék hatásukat. Megemlítette, hogy az elmúlt évtized 50 legfontosabb reformjából 43-at 2010 és 2013 között valósítottak meg és indítottak el.

Most 2010-zel szemben először vissza kell nyerni a növekedést, és annak eredményeivel visszaállítani az egyensúlyt – írta. 

Hozzátette: párhuzamosan kell kezelni a fejlesztéspolitikát és a versenyképességet, az uniós és a hazai – jegybanki, banki és költségvetési – források legalább 50-50 milliárd euró értékben való kombinálásával egyszerre lehet elérni valamennyi megcélzott fordulatot.

Példaként hozta Ausztria sikerét, amelynek egyik titka, hogy mintegy 170, a globális piac réseit kihasználó, és ennek köszönhetően nagyra nőtt családi vállalkozás adja a GDP gerincét. Szavai szerint ezt érdemes ismételni, csak más réseket kell figyelembe venni.

Úgy fogalmazott: ebben az évtizedben nem nyerhet az, aki nem hajtja végre a digitális átállást az élet minden területén, az nyer, aki a hálózati és platformműködésre tér át az üzleti élet minden területén.

Matolcsy György szerint a győzelemhez a térszerkezet átalakítására van szükség a gazdasági felzárkózás és a versenyképességi fordulat számára.

Ez egy 4 millió főt érintő Budapest Régiót jelent, amely a városhálók szövetségéből merít. Ezek a városhálók az államhatáron belül és a Kárpát-medencében működnek: ilyen a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok háló, a Győr-Szombathely-Sopron háló, a Székesfehérvár-Balaton-Veszprém háló, valamint a Szeged-Szabadka-Újvidék háló és még más hasonló kapcsolódások.

A győzelemhez jelentős tőkekivitel, azaz hazai profitot is termelő “kifektetések” végrehajtása is kell a stratégiai ágazatokban a Kárpát-medencében és a tágabb régióban egyaránt. Matolcsy György írása szerint az hozhat sikert, ha a modern ágazatokba külföldről érkező közvetlen beruházások (FDI) és a szolgáltatások mellé saját tulajdonú ipart épít Magyarország.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...