Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: inflációs veszély van, kamatemelés jöhet júniusban
No menu items!

Matolcsy György: inflációs veszély van, kamatemelés jöhet júniusban

Matolcsy: másfél évig tarthat a helyreállítási szakasz. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A monetáris politikai fordulat akár már júniusban is elkezdődhet, amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, már ebben a hónapban sor kerülhet a kamatemelésre – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaság konferenciáján.

Kiemelte: az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és “kötelezővé is teszi” az inflációs veszély.

A harmadik negyedéves gazdasági növekedési adat megismerését követően lehetőséget látnak arra, hogy korrekciót javasoljanak a 2022-es államháztartási hiányra vonatkozóan – mutatott rá Matolcsy György. Az 5,9 százalékra tervezett jövő évi magyar hiányadat a harmadik lemagasabb lenne az Európai Unióban, nem szerencsés ilyen rangsorban előre kerülni – tette hozzá.

A jegybankelnök elmondta, hogy a magyar GDP a harmadik negyedévben elérheti a válság előtti szintet. A járvány okozta válság mélysége szinte azonos volt a 2008-aséval, a helyreállítás azonban most sokkal gyorsabb – hangsúlyozta. Az előző válság után az Amerikai Egyesült Államok gazdasága 11 hónap alatt lábalt ki, Magyarországnak 6,5 évre, az eurózónának pedig 10 évre volt szüksége, hogy elérje a krízis előtti teljesítményét – fűzte hozzá utalva arra, hogy most Magyarország esetében a helyreállítási szakasz másfél évig tarthat.

Matolcsy György úgy fogalmazott, a magyar válságkezelés eredményes volt, 2020-ban a magyar gazdaság visszaesése kisebb volt az uniós átlagnál, 2021-ben pedig a növekedési adatokkal az ország az EU-ban a legjobb pozíciót foglalta el.

A régiós és feltörekvő országok között Magyarország az egyik legtöbb forrást fordította válságkezelésre – emelte ki a központi bank elnöke. A járvány kezdte óta az MNB mintegy 9300 milliárd forintot mozgósított erre a célra – fűzte hozzá utalva arra, hogy nagyjából ekkora összeg érkezik egy teljes 7 éves uniós költségvetési ciklusban az országba az EU-ból.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Matolcsy György a magyar válságkezelést hitelközpontúnak nevezte, miután 2021-ben az uniós országok között az üzleti és a lakossági hitelfelvételben is az élen áll az ország.

A moratóriumról szólva megjegyezte, hogy a védőhálót azok számára kell fenntartani, akiknek valóban szükségük van a segítségre, akiknek a munkahelyük megmaradt vagy újra van munkájuk, azoknak el kell kezdeni törleszteni az adósságukat.

Az MNB az Nhp program folytatásaként zöld otthon programot indít – jelentette be a jegybank vezetője.

Matolcsy György szerint új reform program indítására, egy harmadik Széll Kálmán tervre lenne szükség annak érdekében, hogy a 2010-es évek után a 2020-as éveket is megnyerje az ország. Arra is kitért: az ország gazdasága azért is állhatott helyre ilyen gyorsan, mert az elmúlt tíz év, azon belül is az első három év reformjai beértek és sikeresek voltak; az 56 nagy reform közül 2013 végére 43-at elindított vagy végre is hajtott az ország.

Előadása végén a jegybankelnök arról is beszélt, hogy fel kell gyorsítani a digitalizációt, be kell fogadni a “pénzforradalmat“, aminek a jegyében a központi bank is a digitális pénz felé fordul. Ezen kívül megemlítette még, hogy az élet minden területén fenntarthatóságra van szükség, részt kell venni Ázsia felemelkedésében, a technológiai forradalommal összefüggésben társadalmi átalakításokra van szükség, az okos beruházások arányát pedig drasztikusan növelni kell. Az adat az új olaj – hangsúlyozta és utalt arra is, hogy szerinte adatreformra is szükség lenne.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás