Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: V-alakú pályára állhat a magyar gazdaság
No menu items!

Matolcsy György: V-alakú pályára állhat a magyar gazdaság

Jelentős a bizonytalanság a világban, nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, de a magyar gazdaság alapjai elég stabilak ahhoz, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy V-alakú kilábalási pályán fog mozogni” – jelentette ki Matolcsy György az MTI-nek adott interjúban.

A jegybank elnöke ismét felidézte, hogy 2010 és 2019 között Magyarország egy rendkívül sikeres gazdaságtörténeti korszakot írt, mellyel a szakadék szélén álló magyar gazdaság újra visszatért a gyorsan fejlődő kelet-közép-európai gazdaságok élbolyába. A mostani helyzet veszélyezteti az eddig elért eredményeket, ezért a Magyar Nemzeti Bank hatékony és célzott válaszokat adott annak érdekében, hogy az ország megőrizze gazdasági stabilitását és a lehető legkedvezőbb helyzetből tudjon megindulni a gazdaság újraindítása.

Minden megteszünk, hogy Magyarország visszakerüljön arra a hatékony felzárkózási pályára, ami a vírus előtt jellemezte az országot” – mondta.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az MNB elnöke szerint eltérő a hazai háztartások és vállalkozások teherbíró képessége, ezért az intézkedéseknek egyaránt segítenie kell a rászorulókat és azokat is, akik képesek majd a “kanyarban is előzni”, és megteremteni a gazdaság újraindításának alapjait.

Az elmúlt egy hónapban a jegybank a kormánnyal együttműködve a lakosság, a vállalati szféra és a pénzügyi rendszer megsegítése érdekében egyaránt hozott intézkedéseket és tett javaslatokat – emlékeztetett. Ezek – a kormány intézkedéseivel párosulva  – támaszt nyújthatnak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak. “Ezek együtt teremtik meg a bizakodást a jövőre nézve” – szögezte le.

Matolcsy György hangsúlyozta: a lakossági és vállalati terheket enyhítő és a gazdaság, valamint az export újraindítását célzó intézkedések meghozatala, programok kidolgozása egyaránt alapos átgondolást, tudatos tervezést igényel; soha nem tapasztalt kihívásokra kellett és kell válaszokat adni, amelyek megkövetelik azt, hogy mind a kormány, mind a jegybank felhasználja a rendelkezésére álló teljes mozgásterét és eszköztárát.

Matolcsy György hangsúlyozta: a “kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, az NHP Hajrá konstrukció szinte korlátlan lehetőségei pedig kifejezetten arra ösztönöznek majd mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és lépjen vissza a gazdaságba, mert a magyar gazdaság igenis nagy lehetőségek kapujában áll“. Hozzátette: az NHP Hajrá terméktájékoztatója várhatóan április 20-án lesz elérhető, így a maximum 2 hetes banki elbírálás miatt a program hatása már a jövő hónaptól érzékelhető.

Jelezte azt is: az MNB folyamatosan és átfogóan javítja a bankrendszer likviditását. “Továbbra is úgy gondoljuk ezekben a nehéz hónapokban, hogy a gazdasági és a pénzügyi környezet stabilitásához az az egyik legnagyobb segítség, ha a magyar államadósság finanszírozása alapvetően a belföldi szereplőkre és a forintfinanszírozásra támaszkodik” – mondta.

“Az április 28-i monetáris tanács ülésen döntünk majd arról, hogy az MNB milyen feltételekkel és milyen formában fog jelzálogleveleket, illetve a másodlagos piacon állampapírt vásárolni” – tette hozzá.

Az MNB elnöke szerint nagy lehetőség kapujában áll az ország. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A lakossági hitelezéssel kapcsolatban Matolcsy György elmondta: nehéz időkben mutatkozik meg igazán az elmúlt évek sikeres programjainak hatása. “A rekordalacsony szintű alapkamatnak, a makroprudenciális szabályok proaktív alkalmazásának köszönhetően az elmúlt időszakban egy egészséges és hosszútávon is fenntartható hitelállomány épült fel, ami a járványhelyzet miatti hitelkönnyítő intézkedésekkel és a bankok általunk elvárt hitelezési aktivitásával párosulva kellő dinamizmust adhat a magyar gazdaság újraindításának.” – mondta a jegybank elnöke.

Az NHP Hajrá elindításával kapcsolatban Matolcsy György kijelentette, “Parragh László is belépett a fake news-gyártók körébe“, amikor azt állította, hogy az MNB hitelprogramjai nem finanszírozzák a mikro- kis- és középvállalkozásokat. “Aligha tévedhetett volna nagyobbat“.

A jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy az MNB egy olyan korábban már bevált recepthez nyúlt vissza, mellyel 2013 és 2017 között sikerrel erősítették meg a kis- és középvállalkozási szektort. Ebben az időszakban mintegy 40 ezer vállalkozás jutott 2800 milliárd forint kedvező finanszírozáshoz, és ennek eredményképp a program a hazai GDP-t 3,5 százalékkal emelte meg. A tavaly indult NHP fix konstrukcióban pedig a kibocsátott hitelek fele mikrovállalkozások beruházásait segítette elő, a medián ügyletméret 7 millió forint alatt volt.

Matolcsy György szerint a monetáris tanács a múlt héten úgy alakította át monetáris politikai eszköztárát, mellyel kellően gyorsan, rugalmasan és hatékonyan képes reagálni a jelenlegi helyzet kihívásaira. “Emellett háromezermilliárd forint új forrást adunk a gazdaságnak, ami a magyar GDP több mint hat százaléka. Bízunk a magyar gazdaság és az összefogás erejében, mint ahogy a gazdasági szereplők is bízhatnak az eddig meghozott és a jövőben még lépésről-lépésre érkező intézkedések sikerében” – mondta Matolcsy György.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.