Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Megnyílnak a bankszámlák az appok előtt
No menu items!

Megnyílnak a bankszámlák az appok előtt

Az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a PIN-kódot a boltokban, bevezetik a nyitott bankolást és módosul az internetbanki belépés folyamata is.

Az internetbanki belépéshez ezentúl nem elég a felhasználónév és a jelszó, a bankoknak még egy módon meg kell győződniük, hogy valóban az ügyfelük kívánja használni a szolgáltatást. Bankonként különböző lesz a mobilos azonosítás formája.

Mivel ez gyakorlatilag csak a mobiltelefon lehet, mindenkinek ajánlatos ellenőriznie, jó mobilszámot adott-e meg a bankjának.

Az erős azonosítás bevezetésével változik az érintéses fizetések rendszere is. Eddig az ötezer forint alatti érintéses fizetéseknél nem kellett PIN-kód – szeptember 14. után előfordulhat, hogy kelleni fog.

Öt érintéses fizetés, vagy összesen 150 euró (mintegy 48 ezer forint) összegű érintéses fizetés után (a több, kisebb értékű fizetés összege összeadódik) a banknak meg kell győződnie arról, hogy valóban a tulajdonos használja a kártyát – vagyis PIN-kódot kell kérnie.

Ha időközben volt nagyobb összegű PIN-kódos vásárlás vagy készpénzfelvétel, akkor az azonosításnak minősül, és a számlálás újraindul.

Szeptember közepétől jön a nyitott bankolás is, ami azt jelenti, a bankoknak biztosítaniuk kell, hogy ügyfeleik engedélyt adhassanak külső szolgáltatóknak a számlához való hozzáférésre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfelek pénzügyeinek egyszerűbb intézéséhez kidolgozott webes vagy mobilos alkalmazások elkérhetik a számlaszámot, majd engedélyt kérnek arra, hogy megismerjék a számlaegyenleget, akár a teljes számlatörténetet, sőt arra is, hogy megbízásokat fogadjanak és kezeljenek, vagyis az ügyfél megbízásából utalást kezdeményezzenek annak számlájáról.

Az ügyfél döntése, hogy kivel oszt meg adatot, őt megkeresni pedig csak olyan szolgáltatók jogosultak, akik rendelkeznek a Magyar Nemzeti Bank engedélyével.

Az előzetes tervekkel ellentétben ugyanakkor egyelőre nem változik az internetes kártyás fizetés módja. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szeptember 10-én további 12 hónap felkészülési időt engedélyezett a szolgáltatóknak az erős ügyfélhitelesítés bevezetésére. Jelenlegi elképzelések szerint jövő szeptembertől már az internetes vásárlásoknál sem lesz elegendő a bankkártya adatait ismerni (kártyaszám, név, lejárat és a hátsó oldalon lévő három számjegyű CVV/CVC-kód), a banknak ebben az esetben is meg kell győződnie arról, hogy valóban a tulajdonos használja a kártyát, például egy, a mobiltelefonra küldött ellenőrző kód megadásával.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.