Kezdőlap Cégvilág Megszűnik az adófeltöltés - szélesül a cégek mozgástere
No menu items!

Megszűnik az adófeltöltés – szélesül a cégek mozgástere

A 13+1 intézkedésből álló gazdaságvédelmi akcióterv egyik pontja az adófeltöltés eltörlése, amely több tízezer vállalkozás dolgát könnyíti meg – nyilatkozta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Izer Norbert

A lapnak az államtitkár úgy fogalmazott: a lépés újabb fontos elem az adórendszer egyszerűsítésének folyamatában. A változtatásnak ráadásul vaskos anyagi következménye is van: az érintett cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal – tette hozzá.

A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára kifejtette: a változtatás nyomán az érintett mintegy 35 ezer társaság ezentúl májusban,

az adóbevallás elkészítésével egy időben fizetheti meg teljes adóját.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adóbefizetés határidejének eltolása szélesíti a cégek mozgásterét, ami akár a pénzügyi helyzetük stabilizálásához vagy fejlesztések eldöntéséhez, megvalósításához is hozzásegítheti a gazdasági szereplőket. Így később jut ugyan ehhez az összeghez az államkincstár, a feltöltés eltörlése azonban semmilyen pénzügyi fennakadást nem okoz az államháztartásban a ked­vező gazdasági mutatóknak köszönhetően, ugyanakkor nagyban segíti a kormány adóegyszerűsítési törekvéseit – fejtette ki. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás