Hirdetés
Kezdőlap Energia Megújulhat az Otthonfelújítás Program
No menu items!

Megújulhat az Otthonfelújítás Program

Bár az indulás előtt óriási várakozás előzte meg a 2024. július elsejétől elérhető Otthonfelújítás Programot, a kezdeti lelkesedés után sokat vesztett lendületéből az érdeklődés. A közeljövőben jelentős változások várhatók a programban, a cél, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé váljon a támogatás, amelyre az építőipari szereplőknek is nagyon nagy szükségük van az ágazat gyenge teljesítménye miatt.

„Elindult a szakmai munka az Energiaügyi Minisztérium vezetésével a program felgyorsítása érdekében” – közölte Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ magyar építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke. „Azon dolgozunk, pénzintézetek, szakmai szervezetek közreműködésével, hogy a pályázati folyamatok egyszerűsödjenek, a lakosság számára könnyebben hozzáférhetővé váljanak a támogatások és megvalósuljon mintegy 20 ezer családi ház korszerűsítése.”

Fókuszban a nyílászárók

Az Újház Zrt. adatai alapján a jelentkezők 57 százaléka nyílászáró cserére fordítaná a pályázati összeget. Juhász Attila szerint a programban várható egyszerűsítések valószínűleg felpörgetik majd a nyílászáró piacot. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a szegmensben kizárólag kulcstermékek vehetnek részt a pályázatban, ami azt jelenti, hogy jellemzően a Magyarországon gyártott termékek számolhatók el. Hozzátette, hogy a hazai nyílászáró gyártók teljes mértékben felkészültek a növekvő keresletre, a szükséges kapacitások is rendelkezésre állnak.

„Már augusztus vége óta nagyobb érdeklődés tapasztalható a nyílászárók és azok kiegészítői, különösen az ablakpárkányok iránt” – számolt be róla Walter József, a parkanyos.hu alapítója. „Párkány nélkül nincs felújítási program, ugyanis nyílászáró csere esetén keletkezik egy fogadó felület, amelyet be kell burkolni, ha ez nincs, beázik az épület vagy úgynevezett hőhíd alakul ki” – hangsúlyozta a szakértő.

Walter József a legjobb megoldásnak a kőpárkányokat nevezte, amelyek megfelelő beépítés esetén segítenek elkerülni a hőhidak kialakulását, ezáltal energiahatékonyabbá teszik az épületet, ami különösen fontos az Otthonfelújítási Program 30%-os energiamegtakarítási előírásai szempontjából is. „A kőpárkányok nemcsak esztétikai szempontból jelentenek magasabb színvonalat, mint a műanyag változatok, de tartósabbak, időállóbbak is” – tette hozzá a parkanyos.hu. alapítója.

A több mint 50 éves tapasztalattal rendelkező családi vállalkozás képviselője felhívta a figyelmet az olyan hasznos szolgáltatásokra, mint a méretvételi segédlet vagy a párkánykalkulátor, amelyek jelentősen megkönnyítik a felújítást tervezők dolgát. Hozzátette: a kőpárkányok megfelelő beépítése – amely magában foglalja az optimális lejtést, vízorrt és a szilikonos tömítést a nyílászárók és a párkányok között – elengedhetetlen a hosszú távú védelem érdekében.

Most érdemes belevágni

„Az Otthonfelújítási Program tervezett változtatásainak célja, hogy gyorsabban és könnyebben lehessen pályázni, nyílászáró csere esetén is” – hangsúlyozta az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke. Juhász Attila szerint most sokkal kedvezőbb feltételek mellett lehet felújítani, mint az elmúlt években. „Arra biztatok mindenkit, aki lakásfelújítást tervez, hogy most érdemes belevágni a projektekbe, hiszen ebben az időszakban, amikor a megrendelések visszaestek, az árak is kedvezőbbek, a kivitelezők pedig könnyebben elérhetőek és sok a szabad kapacitás.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.