Hirdetés
Kezdőlap Hírek Megválasztották az MKB Bank új vezérét
No menu items!

Megválasztották az MKB Bank új vezérét

Az MKB Bank Nyrt. rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot választották meg a vállalat vezérigazgatói posztjára – közölte a pénzintézet.

A közgyűlési döntés szerint Barna Zsolt az igazgatóságának belső tagja lett, és annak elnöke 2021. január 1-jétől öt évre. A jelölt megválasztásához a Magyar Nemzeti Bank engedélye is szükséges – tették hozzá.

Barna Zsolt

A közgyűlés jóváhagyta Balog Ádám elnök-vezérigazgató munkaviszonyának 2020. december 31. napjával – illetve amennyiben addig az új igazgatósági elnök megválasztása nem hatályosul, úgy az új igazgatósági elnök tisztsége kezdőnapjával, de legkésőbb 2021. március első napjával történő közös megegyezéssel történő megszűnését.

Balog Ádám elnök-vezérigazgató elmondta: 2015-ben a több mint 60 éve működő MKB Bank reorganizációjának levezénylésére kapott megbízást. Az MKB köré napjainkra komplex pénzügyi csoportot építettek fel, a vállalat 2016-os 37 milliárd forintnyi értéke az idei év közepére 237 milliárd forintra nőtt. A reorganizáció évről évre javuló üzleti eredmények mellett sikeresen megvalósult – közölte.

Az MKB sikeres reorganizációjára 2015-ben tett vállalásomat teljesítettem, a feladatot elvégeztem” – zárta.

Balog Ádám november közepén mondott le tisztségéről, mert az egyik igazgatósági tagja lesz a Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport egyesítésére létrehozott Magyar Bankholding Zrt.-nek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás