Kezdőlap Gazdaság Megvan a minimálbér összege!
No menu items!

Megvan a minimálbér összege!

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Hozzátették, a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket – írták.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, aki üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat. A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. “Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség – nyilvánvalóan politikai okokból – a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá” – fogalmaz a minisztérium.

Nagy Márton biztosította a résztvevőket afelől, hogy “a kormány továbbra is mindent meg fog tenni a háború és szankciók okozta negatív hatások ellensúlyozása, a családok megvédése, a magyar gazdaság megerősítése és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. A tárcavezető kiemelte, hogy 2023. az inflációcsökkentés, 2024. a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények” – áll a közleményben.

A kormány többek közt olyan intézkedésekkel, mint az online árfigyelő és a kötelező akciózás már októberre egy számjegyűre szorította vissza az inflációt. A harmadik negyedévben pedig megindult a gazdasági növekedés helyreállítása, hiszen az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a gazdaság – írták.

Nagy Márton hozzátette, hogy a gazdasági növekedéshez a kereslet élénkülése is hozzájárulhat a jövőben, hiszen jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, amelyet tovább fokozhat a minimálbér és a garantált bérminimum decemberi, igen jelentős emelése is. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek. “A korábbi évekhez hasonlóan tehát egyre többet érhet a családok fizetése” – mondta a közlemény szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás