Hirdetés
Kezdőlap Hírek Melania Trump aggódik az elektromos cigaretták miatt
No menu items!

Melania Trump aggódik az elektromos cigaretták miatt

Melania Trump amerikai first lady szerint a vállalatoknak “fel kell hagyniuk” az elektromos cigaretták értékesítését gyerekeknek, mivel a termék veszélyes és függőséget okoz.

Melania Trump

A first lady az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) egy nagyszabású rendezvényén mondott beszédet a Virginia állambeli Arlingtonban.

Fontos számomra, hogy együttműködjünk annak érdekében, hogy felhívjuk a gyerekek és a családok figyelmét ennek e rossz szokásnak a veszélyeire” – mondta Melania Trump. Hozzátette: “ezt a terméket nem szabad gyerekek számára értékesíteni”.

Az Egyesült Államokban tilos dohánytermékeket eladni gyerekeknek, és az ország legnagyobb e-cigaretta gyártója, a Juul Labs Inc. bejelentette, hogy nem fogja reklámozni termékeit az Egyesült Államokban.

A first lady Twitter bejegyzése

A szövetségi statisztikai adatok szerint a párologtatáson alapuló e-cigarettázás jelentősen megnőtt az amerikai tinédzserek körében 2017 és 2018 között.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) jelentése és Massachusetts állam egészségügyi illetékeseinek közlése szerint 18 amerikai államban eddig 21 ember halálát okozta egy rejtélyes tüdőbetegség, amely az elektromos cigaretta és egyéb párologtató eszközök használatával van összefüggésben. A megerősített és a lehetséges új megbetegedések száma pedig mostanra meghaladta az ezret.

A DEA hétfői rendezvénye az október 23-án kezdődő, szokásos évi Red Ribbon Week felvezető eseménye volt. Az 1988-ban indított kezdeményezés a DEA egy 1985-ben megkínzott és meggyilkolt ügynöke, Enrique “Kiki” Camarena emléke előtt tiszteleg, miközben arra buzdítja a fiatalokat, hogy éljenek kábítószermentes életet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.