Kezdőlap Agrárvilág Mentőprogram a hőség és az aszály miatt csődveszélybe került gazdákért - a...
No menu items!

Mentőprogram a hőség és az aszály miatt csődveszélybe került gazdákért – a németeknél

Támogatási programot indít a német szövetségi kormány a hőség és szárazság miatt csődveszélybe került gazdák megmentésére, 340 millió eurót (110 milliárd forint) mozgósítanak.

A nyári betakarítási munkák azt mutatják, országos válság sújtja a német mezőgazdaságot, ezért a tartományi kormányok mellett a szövetségi kormánynak is részt kell vennie a károk enyhítésében – mondta nyilatkozatában Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter.

A rendszeres feljegyzések kezdete, 1881 óta az idén mérték a legnagyobb hőmérsékleti anomáliát Németországban, az átlaghőmérséklet egy kivételesen hosszú időszakban, tavasztól egészen július végéig rendkívül magas volt, majd egy szárazsággal sújtott “extrém hőhullám” következett.

A hőség és az aszály nagyjából 10 ezer gazdaságot taszított a csőd szélére.

Támogatásukra a szövetségi kormány 150-170 millió eurót biztosít, az érintett tartományok kormányai pedig együtt ugyancsak ekkora nagyságrendű összeget. A programban várhatóan 14 tartomány vesz részt.

A vissza nem térítendő támogatás azoknak a gazdálkodóknak jár, akik 30 százalékot meghaladó kiesést szenvedtek el.

Káruk jóval nagyobb, mint a segítség, nagyjából 680 millió euró lehet, de az állam nem tud “teljes körű casco biztosítást” nyújtani – emelte ki a miniszter.

A szövetségi kormány legutóbb 2003-ban indított mentőprogramot országos léptékű aszálykárok miatt bajba került gazdáknak, akkor 80 millió eurót fordítottak támogatásukra.

A mezőgazdasági termelők országos szövetségének (DBV) adatai szerint a gabonatermés 35,6 millió tonna volt, ami több mint tízmillió tonnával elmarad az utóbbi öt év 47,9 millió tonnás átlagával.

Jelentős visszaesés várható a burgonya-, és a cukorrépa-termesztésben, és mindenekelőtt a takarmányozásra használt növények termesztésében. Így az állattenyésztők is súlyos helyzetbe kerültek, sokan takarmányhiánnyal küzdenek – emelte ki a DBV berlini tájékoztatóján Joachim Rukwied, az érdekvédelmi szervezet elnöke.

Németország több régióját már hónapok óta aszály sújtja, Berlinben és a főváros körül elterülő Brandenburg tartományban például április óta nem hullott számottevő csapadék.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.