Kezdőlap Mozaik Milliárdokkal gazdagodó britek - koronavírus pusztítás idején. Rekord lista
No menu items!

Milliárdokkal gazdagodó britek – koronavírus pusztítás idején. Rekord lista

Gazdagok listáját készítő lap illusztrációja Kép/Forrás/The Sunday Times

Tavaly több tízezren temettük el szeretteinket, és millióink féltek a megélhetés miatt. Ugyanakkor több ember vált milliárdossá, mint a brit történelem bármely pontján.

Így vezeti be a Gazdagok Listáját közreadó lap a cikket, amelyben arról számol be, hogy a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére rekordot döntött  tavaly a milliárdosok száma ában.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.

A most 33. alkalommal elkészített összesítés szerint – amelynek felső 250-es mezőnyét a lap már ismertette online kiadásában – Nagy-Britanniában 171 milliárdos él, 24-gyel több, mint egy éve.

A nagy-britanniai milliárdosok összvagyona jelenleg 592,269 milliárd font (több mint 240 ezer milliárd forint), 21,7 százalékkal több, mint tavaly.

A teljes, 250 tagú mezőny együttes vagyona 658,1 milliárd font, 16,3 százalékkal magasabb a tavalyi 565,7 milliárd fontos becslésnél.

A felső egytucat.  Teljes listát a brit lapban (itt talál)

A Rich List 2021 összeállítói szerint a koronavírus-járvány elsősorban olyan üzleti szektorokban teremtett kiugrási lehetőséget, mint az online divatáru-kiskereskedelem, valamint a számítógépes játékok és más olyan technológiai vállalkozások, amelyek közvetlenül el tudták juttatni termékeiket a fogyasztóhoz, elviselhetőbbé téve az életet a járvány megfékezését célzó korlátozások idején.

Az abszolút idei vagyonrekorder az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik, akinek a Rich List 2021 szerkesztői 23 milliárd fontos vagyont mutattak ki, 7,219 milliárd fonttal többet, mint tavaly.

A 63 éves Blavatnik másodszor került a The Sunday Times vagyonlistájának élére: először 2015-ben vezette a mezőnyt, akkor 13,17 milliárd fontos vagyonnal.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2021 szerkesztői 820 millió font vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.
J.K. Rowling az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A Rich List 2021 szerkesztői szerint jövedelmei alapján az 55 éves Rowling is már csatlakozhatott volna a nagy-britanniai milliárdosok klubjához, és ez csak azért nem történt meg, mert vagyonából rendkívül nagyvonalúan támogat különböző jótékonysági szervezeteket és programokat. Tavaly például egymillió fontot adományozott a koronavírus-járvány alatt hajléktalanná, illetve családon belüli erőszak áldozatává vált emberek megsegítésére.

Mindemellett tavaly teljesen ingyen hozzáférhetővé tette online felületeken a The Ickabog címmel írt – a Harry Potter-sorozattól független – mesesorozatát, és amikor a mű novemberben könyv formájában is megjelent, a jogdíjakat teljes egészében olyan jótékonysági szervezeteknek ajánlotta fel, amelyek különösen megszenvedték a koronavírus-járvány bevételcsökkentő hatásait.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listájának éllovasait – legalábbis anyagi szempontból – ugyanakkor a tervezett turnék elmaradása ellenére sem viselte meg a járvány. A Rich List 2021 összeállítói szerint ez mindenekelőtt a nagy zenei világcégek – elsősorban a Sony, a Universal és a Warner – streaming-szolgáltatásai iránti megugró keresletnek köszönhető.

A lista szerkesztői példaként kiemelik Sir Mick Jaggert, a Rolling Stones frontemberét. Az együttes tavaly Észak-Amerikában turnézott volna, és ebből akár 150 millió dollár is befolyhatott volna, ám ez a járvány miatt elmaradt. Jagger vagyona azonban a Rich List 2021 szerint ennek ellenére 25 millió fonttal 310 millió fontra gyarapodott.

A zenei vagyonlistát mindazonáltal továbbra is Sir Paul McCartney vezeti. A Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2021 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 820 millió fontot tudhat bankszámláján, 20 millió fonttal többet, mint tavaly.

Lord Andrew Lloyd-Webber, a világhírű musicalszerző tavaly még McCartney-val holtversenyben szintén a zenei vagyonlista élén állt. Az idei kimutatás szerint azonban az elmúlt egy évben hatalmas összeget, 275 millió fontot veszített, és az így megmaradt 525 millió fontos vagyonával a harmadik helyre csúszott vissza, a U2 mögé, amelynek kollektív vagyonát az idei Rich List szerzői 620 millió fontra taksálják.

Lord Lloyd-Webber a londoni West Enden hét színházat birtokol, ám ezek több mint egy éve zárva vannak. Lloyd-Webber nemrégiben elmondta: a teljes bevételkiesés mellett ezeknek a színházaknak a puszta fenntartása havonta egymillió fontba kerül.

Sir Elton John, a brit rock veterán szupersztárja a zenei vagyonlista negyedik helyére jött fel a tavalyi ötödikről. A Rich List 2021 szerkesztőinek becslése szerint Sir Elton vagyona 15 millió fontos gyarapodással jelenleg 375 millió font.

A lap külön is bemutat néhány itthon alig ismert gazdagot

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...