Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben
No menu items!

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre – közölte a köztestület közleményében kedden az MTI-vel.

Ismertetik, hogy a Demján Sándor 1+1 Beruházásösztönző Támogatási Programban 30 ezer hazai vállalkozás igényelt forrást és csaknem 80 százalékuk részesült pozitív elbíráslásban. Ez több mint 1100 milliárd forint kihelyezését jelenti.

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

A kamara kezelésében és pontozásával megvalósuló Demján Sándor Tőkeprogram révén 100 milliárd forintos tőkealap segíti a növekedni képes vállalkozásokat. Ezek a programok mintegy 280 000 vállalkozásnak tudnak érdemi segítséget nyújtani a 908 000 működő cégből. Hozzátették, ezek a lehetőségek 2026-ban is rendelkezésre állnak.

Az MKIK közleményében kitért arra, hogy az idei év végéig 10 000 vállalkozást ismertetnek meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival a Digitális Ébresztő program keretében. Ezek a gyakorlati oktatások a területi kamarák segítségével helyben szerveződnek. Emellett folytatják az MI Hackathon sorozatot is.

Az idén is lesznek nyilvános kamarai fórumok a kiberbiztonság erősítése (NIS2), valamint a vállalkozások digitális sérülékenységének vizsgálata és a lehetséges kockázatok csökkentése érdekében. A Modern Vállalkozások Programja keretében az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről és előnyeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.

A közleményben Nagy Elek, az MKIK elnöke hangsúlyozta, az 5 éves időszakra szóló kormány-kamara megállapodás révén adózási téren jelentős könnyítéseket kap a vállalkozói szektor a következő években, a vállalkozói adminisztrációs terhek csökkennek, egyszerűsödnek.

A vállalkozói adózást és adminisztrációt könnyítő intézkedéscsomagok, a kedvezményes pénzügyi források lehetősége, valamint ingyenes vállalkozásfejlesztési és oktatási programjaik az évi 5000 forintos kamarai hozzájáruláshoz képest nagyon sok magyar kisvállalkozásnak több mint hússzoros megtérülést jelentenek – idézte elnökét az MKIK.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...