Kezdőlap Pénzvilág MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni
No menu items!

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a jegybanki célértékek közelébe csökkenteni; a folyamatokban a jegybankok kulcsszerepet vállaltak, ugyanakkor az eredmények megőrzése érdekében folyamatos megújulásra van szükség – a jegybank tájékoztatása szerint ezt hangsúlyozta előadásában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a dubrovniki gazdasági fórumon.

A horvát jegybank által június 13. és 15. között megrendezett konferencián Virág Barnabás elmondta: a koronavírus-járvány, a geopolitikai konfliktusok, az energiaválság és a nyomában járó, fél évszázada nem látott globális inflációs hullám komoly kihívást jelent minden gazdaság számára, de egyetlen régiót sem érintett olyan súlyosan, mint Kelet-Közép-Európát. A régió 2021 közepe óta csaknem kétszer akkora inflációs nyomással szembesült, mint a nyugat-európai gazdaságok – mutatott rá az alelnök.
A jegybankok többsége 2020-2021-ben jelentős mennyiségű, alacsony kamatozású forrással segítette a gazdaságok gyors helyreállását, miközben az infláció globális növekedése 2021 közepétől a kamatok jelentős emelését indokolta. Az MNB mind a két időszakban az élenjárók közé tartozott, és a válságkezeléssel kulcsszerepe volt a stabilitás megőrzésében – hangsúlyozta Virág Barnabás. A stabilitást pénzügyi, reálgazdasági és a társadalmi igazságosság szempontjából is kiemelten kell kezelni – hívta fel a figyelmet az MTI szerint.
A válságkezelés költségeit koncentráltan a jegybankok viselték. Szinte valamennyi európai jegybank jelentős veszteségeket könyvelt el az elmúlt két évben. “Ez egy, a korunkéhoz hasonló válsághelyzetben szükségszerű és helyénvaló” – mondta. A jegybankok veszteségével szemben ezen közegben az egész gazdaság haszna áll. Fontos ugyanakkor, hogy az a nagymennyiségű kamatjövedelem, ami főként a bankoknál csapódott ki, jóval inkább szétterüljön a gazdaság minden szereplője között, támaszul szolgálva a kibontakozó gazdasági növekedésnek és erősítse a gazdasági és pénzügyi rendszer stabilitását – hangsúlyozta.
Az MNB alelnöke a magyar tapasztalatok alapján négy területen ajánlott megoldást a nemzetközi jegybanki közösség számára. Egyrészt a magyar gyakorlathoz hasonlóan a jegybankoknak a bankrendszer irányába aktívabban kell használniuk a kötelező tartalék rendszer módosításának lehetőségét. Szintén a hazai tapasztalatok mutatták, hogy ha a kormányok a lakosság számára alacsony kockázatú és vonzó kamatozású lakossági állampapírokat ajánlanak, akkor az magas inflációs környezetben is képes növelni a versenyt a megtakarítások piacán.
Virág Barnabás kulcstényezőnek nevezte a pénzügyi tudatosság folyamatos erősítését is, valamint felhívta a figyelmet a digitális jegybankpénz kísérletek felgyorsítására.

Fotó:mnb.hu

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás