Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt
No menu items!

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Soós Lajos

A hatósági energiaárakról hozott kormányzati döntés hatására augusztustól egy éven át emelkedni fog a fogyasztói árindex – jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

A kamatdöntésre reagálva elmondta: a 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését.

Megjegyezte: a 10,75 százalékra emelkedő alapkamatot az egyhetes betét kamata is követni fogja, a csütörtöki tenderen 100 bázispontos emelés várható.

Mint mondta, továbbra is úgy látják, hogy az infláció valamikor az év vége felé fog tetőzni, de magasabb szinten, mint ahogy azt korábban várták. Az alelnök elmondta, hogy az infláció éves rátája idén meglátásuk szerint 13-14 százalék körül alakulhat.

A jelenlegi számítások szerint a hatósági árszabályozás átalakításának árindex-növelő hatása hozzávetőleg 3 százalékpont – mondta.

Az infláció júniusban tovább emelkedett 11,7 százalékra, a havi átárazások mértéke változatlanul a korábbi évek többszöröse volt; az élelmiszerárak emelkedése továbbra is meghatározó volt – idézte fel.

Megerősítette, hogy az MNB addig folytatja szigorítási lépéseit, ameddig az inflációs fordulat nem körvonalazódik; ez jelenleg valamikor az ősz folyamára várható. Szólt arról is, hogy a reálkamatok “fontos változói” a monetáris politika irányultságának.

Virág Barnabás azt is elmondta, hogy a július 8. óta meghirdetett, devizalikviditást nyújtó swap-tenderek folytatódnak, ezzel is erősítik a monetáris transzmisszió hatékonyságát.

Magyarországban az első negyedévben még 8 százalék felett volt a gazdasági növekedés, továbbá a második negyedévben is élénk, 6 százalék körüli érték volt megfigyelhető – jelezte.

Ugyanakkor júniustól már egyértelműen láthatók a lassulás jelei, “a magyar gazdaságot is elérte a lassuló konjunktúra hatása” – figyelmeztetett.

Az orosz-ukrán háború, a járvány esetleges új hulláma, a magas nyersanyagárak és a szállítási láncok további akadozása növelik a globális recesszió kockázatát – jelentette ki.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a globális szintű recesszió bekövetkezte miatt változtatna-e az MNB a politikáján, azt mondta: az elhúzódó infláció és a másodkörös hatások ellen küzdenek, minden hónapban a beérkező adatok alapján döntenek a szükséges lépésekről e célok mentén.

Egy másik kérdésre megjegyezte: a rezsiszabályozás megváltoztatása miatt nem szükséges igazítani a monetáris politikán, az intézkedésnek ugyanis jelenleg nem látható, hogy másodkörös inflációs hatása lenne.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
Hirdetés

Hírek

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...