Kezdőlap Gazdaság MNB-alelnök: csökkentek a szélsőséges forgatókönyvek kockázatai
No menu items!

MNB-alelnök: csökkentek a szélsőséges forgatókönyvek kockázatai

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Kovács Attila

A szélsőséges forgatókönyvek kockázatai csökkentek, így az áprilisi kamatdöntéssel lehetőség nyílt a kamatfolyosó felső szélének mérséklődésére  – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A döntésre lehetőséget adó tényezők között kiemelte: a gáz és áramárak jelentősen csökkentek Európában, a gáztározók töltöttségi szintje megfelelő, a nagy jegybankok kamatciklusának vége belátható távolságba került, a feltörekvő piacokon pedig tőkebeáramlás volt megfigyelhető. A belső tényezők között stabilizálódott a devizapiac, stabil az állampapírpiac, megfelelő az aukciós kereslet, javult a fizetési mérleg egyenlege és megtörtént az uniós megállapodás – sorolta.

Hangsúlyozta, hogy az alapkamat jelenlegi szintje megfelelő a fundamentális inflációs kockázatok kezelésére, ezért a módosítása nincsen napirenden. Az alapkamat módosításához erős, tartós lefelé mutató trend kell az inflációban – közölte.

Arra a felvetésre, hogy a monetáris tanács keddi döntése lazításnak tekinthető-e, a jegybank alelnöke azt mondta: a keddi döntés fontos lépés azon az úton, amelyen októberben elindultak, és a következő hónapok adatai döntik el a folytatást. Aláhúzta: a jegybank az O/N betéti tenderek kamatcsökkentésénél körültekintő, óvatos megközelítést alkalmaz. Folyamatosan értékelni fogják a kockázati megítélés javulásának tartósságát, a külső egyensúlyi folyamatokat, a piaci stabilitás megőrzését – mondta. A külső környezetből a nemzetközi bankrendszerrel kapcsolatos aggodalmakat értékelik, emellett a piaci környezet, a jegybanki kamatpályák, befektetői kockázatvállalás is fontos tényezők a döntéshez.

Virág Barnabás rámutatott: Európában általánosan megfigyelhető az infláció fordulata, a maginfláció ugyanakkor kevésbé mérséklődött. Magyarországon januárban tetőzött a mutató, áprilisban folytatódott az élelmiszerár-infláció csökkenése. A következő hónapokban a fogyasztóiár-index egyre gyorsabb ütemű csökkenése várható, amihez az év közepétől a bázishatások felerősödése is hozzájárul.

A dezinflációs pálya az elmúlt hónapoknál nagyobb ütemben folytatódik majd a második negyedévtől - mondta.

Kitért arra, hogy Magyarország külső egyensúlya számottevően és trendszerűen javul, a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökkent, és az év során várhatóan megfeleződik. Megjegyezte, hogy a külkereskedelmi áruegyenlegben 2021 júniusa óta először keletkezett többlet idén februárban.

Az elmúlt időszakban jelentősen javult Magyarország kockázati megítélése és kiárazódtak a szélsőséges forgatókönyvek, ezért a tanács a normalizációs folyamat részeként a kamatfolyosó szűkítéséről döntött – összegezte Virág Barnabaás, aki jelezte azt is: az április 1-jétől hatályba lépett, átalakított kötelezőtartalék-rendszerre az átállás gördülékenyen megtörtént.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.