Kezdőlap Pénzvilág MNB: változatlan az egyhetes betét kamata
No menu items!

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank – ahogy az előző három héten is – az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

A bejelentésre a forint árfolyama érdemben nem reagált. Az euró 355,74 forinton kezdett csütörtökön, és az egyhetes betéti tender meghirdetése előtti pillanatokban 356,17 forinton állt. Öt perccel később az euró jegyzése 356,21 forintra változott. A dollár 313,55 forinton indította a napot, röviddel fél tíz előtt 313,49 forinton állt, öt perccel később pedig 313,57 forinton jegyezték.

A múlt héten 680 milliárd forinttal 10 290 milliárd forintra emelkedett az egyhetes betétek állománya, de igazán nagyot az idei első héten ugrott, amikor a lejáraton felül 3163 milliárd forint friss betétet helyeztek el a bankok az emelések után először megállított 4,0 százalékos kamaton.

Novemberi kamatdöntő ülésén jelentette be a monetáris tanács, hogy ismét elválasztja az egyhetes betét kamatát az alapkamattól.

A legutóbbi, decemberi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács 30 bázisponttal 2,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és 80 bázisponttal 2,40 százalékra az egynapos betét kamatát; az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata 30 bázisponttal emelkedett 4,40 százalékra.

A monetáris tanács december 14-i kamatmeghatározó ülésének rövidített jegyzőkönyvében a tanács tagjai kiemelték annak fontosságát, hogy az egyhetes betéti rátában bekövetkező lépések tartósan beépüljenek az MNB alapkamat-emelési ciklusába is. Ezt biztosítandó az alapkamat 2022-ben felzárkózik és ismét összeér az egyhetes betéti ráta szintjével.

Elemzők azonban nem zárják ki, hogy a tartósan magas infláció mellett az MNB tovább emelje majd a kamatot. A feltételezések szerint a jegybank átáll majd a heti szigorításról a havira annak elkerülése érdekében, hogy a másodkörös hatások tartósan magasra emeljék a maginflációt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

MNB: a kamara is részt vesz a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz - ismertette Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. Az egyeztetésen Nagy Elek megerősítette: az MKIK támogatni fogja a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítését a vállalkozások körében.

Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.
Hirdetés

Hírek

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...