Kezdőlap Pénzvilág Moszkva elleni szankciók. Az USA szigort követel Európától
No menu items!

Moszkva elleni szankciók. Az USA szigort követel Európától

Egyesült Államok a Moszkva elleni szankciók szigorúbb betartását várja az európaiaktól – jelentette ki sajtóértekezletén Heather Nauert külügyi szóvivő. 

A State Department (külügyminisztérium) szóvivője hangsúlyozta: az amerikai kormányzat azt szeretné, ha az európai országok többet tennének Ukrajnáért a Krím-félszigetért Oroszország ellen folytatott küzdelmében, és ennek egyik módja lenne, ha szigorúbban betartatnák a már érvényben lévő szankciókat Moszkva ellen.

Nauert leszögezte: sok európai kormányzat hozott büntető intézkedéseket Oroszország ellen a Krím bekebelezése és ukrajnai cselekedetei miatt, de – mint fogalmazott – “nem valamennyi szankciót hajtották végre teljes mértékben”. Hozzátette, hogy az amerikai álláspont szerint az európai országok ez ügyben többet is tehetnének.

Az Északi Áramlat 2 elkerüli Ukrajnát, kiindulási pontja az oroszországi Viborg, végpontja pedig a németországi Greifswald, a vezeték orosz, finn, svéd, dán és német területi vizeken halad majd keresztül Kép: AzÜzlet.hu
Az Északi Áramlat 2 elkerüli Ukrajnát

A külügyi szóvivő szerint a segítség másik módja az lenne, ha az európai országok felülvizsgálnák az Északi Áramlat 2 gázvezeték eddigi támogatását. Ezzel kapcsolatosan azonban nem mondott részleteket.

A mintegy 9,5 milliárd euró értékű beruházás keretében megvalósuló Északi Áramlat 2 európai projekt, amelynek segítségével évi 55 milliárd köbmétert szállítani képes vezetékkel bővülhet a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat gázvezeték.

Az Északi Áramlat 2 kiindulási pontja az oroszországi Viborg, végpontja pedig a németországi Greifswald, a vezeték orosz, finn, svéd, dán és német területi vizeken halad majd keresztül. Kiépítésével megkerülhető lesz Ukrajna, mint tranzitország, bár Vlagyimir Putyin orosz elnök az idén augusztusban Angela Merkel német kancellárral tárgyalva azt állította, hogy az orosz földgáz ukrajnai tranzitja az Északi Áramlat 2 kiépítése után is megmarad.

Donald Trump amerikai elnök a júliusban tartott brüsszeli NATO-csúcs előtt bírálta Németországot az Északi Áramlat 2 megépítéséért, azt hangsúlyozva, hogy ezzel Németország Oroszország “túsza” lesz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...