Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Munkahelyvédelmi bértámogatás - augusztus végéig lehet pályázni
No menu items!

Munkahelyvédelmi bértámogatás – augusztus végéig lehet pályázni

Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz

Bodó Sándor

Erről Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szaktárca. Az államtitkár elmondta, a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy annyi új munkahelyet hozzon létre, amennyit a vírus tönkretesz. A Gazdaságvédelmi akcióterv egyik legfontosabb eszközeként ennek érdekében munkahelymegőrző és munkahelyteremtő intézkedéseket vezettek be.

A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy csökkentett munkaidőben foglalkoztassák munkavállalóikat három hónapon keresztül, állami támogatást igénybe véve.

A program iránt hatalmas az érdeklődés, a jelentkezők száma folyamatosan emelkedik, eddig 14 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet több mint 170 ezer munkavállaló álláshelyének megvédéséhez. A támogatási igények száma napról-napra több ezerrel növekszik, jól mutatva a program létjogosultságát és szükségességét. Az elbírálás folyamatos, a kormányhivatalok dolgozói feszített tempóban bírálják el a kérelmeket, eddig már több mint 150 ezer munkavállaló esetében született kedvező támogatói döntés.

A cégek és a munkavállalók közösen dolgozónként átlagosan több mint 165 ezer forint állami támogatásra pályáztak. A legnagyobb arányban a feldolgozóipar, a kereskedelem, a gépjárműjavítás, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a szállítás, raktározás és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatok vállalkozásai részesülnek támogatásban. A tapasztalatok szerint a cégek – mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig – átlagosan több mint 2 millió forint támogatást igényelnek a statisztikai létszámuk több mint felére.

Bodó Sándor hozzátette: “az Innovációs és Technológiai Minisztérium bértámogatási programjai összesen több mint 200 ezer munkavállalón segítenek. Az általános munkahelyvédelmi bértámogatás mellett népszerűek a kutatás-fejlesztési és innovációs munkakörökben dolgozókra célzott és az álláskeresők újbóli munkába állásához hozzájáruló munkahelyteremtő bértámogatások is“.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.