Hirdetés
Kezdőlap Agrár Nagy István: a mezőgazdaság kiállta a próbát
No menu items!

Nagy István: a mezőgazdaság kiállta a próbát

A magyar mezőgazdaság ütésálló, az agrártermékek ütőképesek a piacokért folytatott, kiélezett gazdasági küzdelemben – jelentette ki az agrárminiszter Debrecenben, a 29. Farmer Expo megnyitóján.

Nagy István közölte: a koronavírus-járvány volt a magyar mezőgazdaság terheléspróbája, és az agrárium, a hazai élelmiszeripar kiállta a próbát, a magyar gazdák és élelmiszertermelők a pandémia idején is helytálltak.

Az agrártermékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 43,6 százalék volt az év első három hónapjában.

Az agrárgazdaság közel 809 millió euróval járult hozzá a nemzetgazdaság több mint 1855 millió eurós többletéhez – mondta a miniszter.

Nagy István. Fotó: Pelsőczy Csaba/kormany.hu

Kitért arra is, hogy a tárca által kidolgozott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program három üteme közül az első kettő sikeresen lezárult, a kifizetések szeptemberben kezdődnek a benyújtott és elbírált támogatási kérelmek után.

A program első körében több mint négyezer kérelem érkezett baromfi- és sertéstenyésztőktől, halgazdálkodóktól, élelmiszer-feldolgozóktól és a dísznövény ágazat szereplőitől. A támogatási igény meghaladta a 14 milliárd forintot. A második ütemben a méhészek, az anyajuh, az anyatehén és a tejelő tehén tartók igényelhettek támogatást. A mintegy 30 ezer kérelem több mint 5,3 milliárd forint támogatásra szólt – mondta Nagy István.

Az agrárminiszter szerint minden idők legszárazabb tavaszán vagyunk túl, közel 300 ezer hektárt ér aszálykár. Ez is arra sarkall, hogy folytassák a klímavédelmi intézkedéseket, amelyek közül kiemelkedik a fásítás és az öntözésfejlesztés.

A versenyképes magyar agrárium egyik alapfeltétele az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése” – állapította meg a szaktárca vezetője megjegyezve, hogy napjainkban a szántóterületek alig két százalékán, mintegy 76 ezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás.

Hozzátette: az agrárminisztérium célja, hogy az öntözött területeket 2024-ig megduplázzák, és 2030-ra legalább 400 ezer hektárra növeljék.

A kormány évi 17 milliárd, összesen 170 milliárd forint forrást biztosít az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséhez a következő tíz évben – jelezte Nagy István.

Az agrárminiszter arról is beszélt Debrecenben, hogy az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetése elegendő méretű fejlesztési forrást tartalmaz az agrárfejezetben is.

Szürkemarhákat vezetnek pásztorok a 29. Farmer Expo megnyitóján. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kijelentette: a gazdák nem lehetnek az új Közös agrárpolitika (Kap) kárvallottjai, védőháló nélkül az európai gazdák kiszolgáltatottak, és ha a versenyhátrány miatt tönkremennek, “a világ távoli országaiból származó, ismeretlen eredetű áruk árasztják el a piacainkat az egészséges, biztonságos, magyar élelmiszerek helyett“.

Nagy István jelezte azt is, hogy a Kap következő költségvetési időszaka előtt egy évvel meghosszabbítják az Agrár-környezetgazdálkodási programot (Akg); az ötéves Akg támogatási program kerete 250 milliárd forint, ebből eddig 170 milliárd forintot fizettek ki.

Hozzátette: a Kap “mögöttünk álló költségvetési időszakában” eddig 1434 milliárd forint kifizetésére vállaltak kötelezettséget, és 65 ezer igénylőnek már több mint 721 milliárd forintot fizettek ki.

A 29. Farmer Expo megnyitóján a miniszter azt mondta, a találkozó jelentőségét növeli, hogy a koronavírus-járvány megjelenése óta most nyílik első ízben lehetőség arra, hogy a magyar agrárium szereplői személyesen megoszthassák egymással a tapasztalataikat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás