Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
No menu items!

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

Nagy Márton

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. konferenciájánBudapesten.

Nagy Márton felidézte: a hároméves bérmegállapodás alapján idén januártól 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól 13 százalékos, 2027-től pedig 14 minimálbér-emelkedés lenne esedékes. A tervezett makrogazdasági pálya ugyanakkor elmozdult, ezért az érintettek most vitatkoznak az emelés mértékén – közölte.

A miniszter arra számít, hogy a munkavállalói érdekképviseletek 12-13 százalékos emelést kérnek majd, a munkáltatók pedig 9-10 százalékot.

Az állam segíthet “összehúzni” a két oldalt, de hogy ez mennyibe kerül, az azon is múlik, milyen távol lesznek egymástól az álláspontok – fogalmazott.

Nagy Márton kiemelte: a kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót. A munkáltatók kérik a 12 százalékra történő csökkentést, de az 1 százalékpontos csökkentés évente 200 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből.

A költségvetés szempontjából fájdalmas lépés, de nem biztos, hogy el lehet kerülni, ha kétszámjegyű minimálbér-emelkedést szeretnénk. Meg kell egyezni a garantált bérminimum emeléséről is, ami általában 2 százalékponttal kevesebb.

A harmadik negyedéves GDP-adatok október végén jelennek meg, Nagy Márton úgy látja, hogy a bérmegállapodás november elején-közepén jöhet létre.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a bér nemcsak a családok jövedelme miatt fontos kérdés, hanem azért is, mert a bér és a termelékenység kéz a kézben jár.

A magyar termelékenység gyengébb az európai uniós átlagnál. A gazdasági fejlődést sokáig lehetett az extenzív növekedésre alapozni, de már nincs más lehetőség, mint a termelékenység fokozása, amelyben különösen fontos szerepet játszik majd az automatizálás és a digitalizáció – hangsúlyozta.

A munkaerőpiac feszes, így a bérek is ki fogják kényszeríteni a termelékenység növekedését – tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a bérnövekedéstől nem kell tartaniuk a vállalatoknak, a termelékenység növekedésére kell koncentrálni, a digitalizációt, az innovációt, az automatizációt és a mérethatékonyságot szem előtt tartani.

A kormány lehetőséget ad a kis- és középvállalkozásoknak versenyképességük javításához, pénzügyi forrásokat biztosít egyebek mellett forgóeszköz vagy beruházás finanszírozásához. Ennek jegyében dolgozzák ki a következő, az ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet a vámháború negatív hatásainak kivédése érdekében – közölte Nagy Márton.

Az akcióterv négy pillérből áll majd, ezek a többi között a forráshoz jutás biztosítását, az adócsökkentést, a kereskedelmi szabályok adminisztratív könnyítését és a mesterséges intelligencia alkalmazását segítik – ismertette.

A miniszter kitért arra is, hogy a kedvező lakossági árakkal szemben a vállalatok drágán jutnak elektromos áramhoz, a magyar áramimport még mindig jelentős. A hazai napelem-kapacitás ugyan ugrásszerűen megnőtt, de a megtermelt áramot nem tároljuk. A technológia már megvan, ezt be kell szerelni, a kormány program indítását tervezi ezen a területen – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás