Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Nagy Márton: árfolyamcél nincs, az új eszközök kezelik a kilengéseket
No menu items!

Nagy Márton: árfolyamcél nincs, az új eszközök kezelik a kilengéseket

Az új eszköztárral a jegybank azonnali beavatkozási lehetőséget teremtett a gyorsan változó piaci körülmények között – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank telefonos háttérbeszélgetésén.

Nagy Márton. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte: az MNB az új eszköztár-rendszerben a meglévő eszközöket rugalmasan, a kiszélesített kamatfolyóson belül fogja használni. Arra, hogy mindez okoz-e hitelességi deficitet, azt mondta: nincs hitelességi kérdés. A jegybank hitelességét egyetlen szempontból lehet mérlegelni, vagy eléri az inflációs célt, vagy nem – tette hozzá.

A piac gyorsan változik, egyik napról a másikra irányváltások következnek be, egy-egy hír jelentős volatilitást okoz, a pánikhangulatot kezelni kell” – fogalmazott Nagy Márton.

Kifejtette: az eszközök konzisztenciáját erősíti, hogy a hétfői devizaswap tenderek likviditáskezelő szerepe jelentősen lecsökken, a jegybank a lejáró állományok megújítására törekszik. Az alapkamat változatlanul 0,9 százalékos szinten maradt, ahogy az egynapos jegybanki betéti kamat is mínusz 0,05 százalékon, ehhez tudják igazítani az egyhetes fedezett hiteleszköz kamatát, amelyet 1,85 százalékra emeltek.

Az egyhetes betéti eszköz kamata 0,9 százalékon maradt, az eszköz kamatát ezentúl minden héten az aktuális tender meghirdetésekor határozza meg a jegybank. Ez lesz a legfontosabb eszköz, ha indokolt, ennek csütörtökön megváltozhat a kamata a tendert követően.

Ha szükséges és ha a piac indokolja, akkor felfelé azonnal el fognak térni ettől a 0,9 százaléktól” – fogalmazott. Ezért nemcsak a monetáris tanács kamatdöntéseit kell figyelni, hanem az egyhetes betéti kamat döntéseit is. Megteremtették a lehetőségét annak, hogy a kamatokkal, ha kell, felfelé elinduljanak.

Árfolyamcél továbbra sincsen – húzta alá. A volatilitást és a likviditási folyamatokat kezeli az MNB, ami kihat a teljes piacra. Megjegyezte, hogy a cseh kamatfolyosó szélesebb mint, a magyar. Nem lehet azt mondani, hogy a magyar kamatfolyosó hatalmas ugrásokra ad lehetőséget – fűzte hozzá. “Lehet, hogy idáig a folyamatok túlságosan előreláthatóak voltak” – mondta Nagy Márton.

Kérdésre közölte: a 3 hónapos BUBOR “lehorgonyozhat” a 0,9 százalékos szint környékére év végéig, az a cél, hogy ez így maradjon. Ezt a külső környezet befolyásolja elsősorban.

Hozzátette: a növekedési kötvényprogram (nkp) kedden módosított terméktájékoztatója életbe lépett, szerdától 20-ról 50 milliárd forintra emelkedett a jegybank egy vállalatcsoporttal szembeni maximális kitettsége.

Az új növekedési hitelprogram (nhp) feltételei április 20-tól lépnek életbe, akkortól lehet a növekedési hitelprogram hajrá elnevezésű konstrukcióban hiteleket folyósítani.

Közölte: a jegybank állampapír-vásárlási programot indít a másodlagos piacon, valamint a bankrendszer hosszú távú forrásellátottságának növelése érdekében újraindítja jelzáloglevél-vásárlási programját. Ezek részletszabályairól, időzítéséről a monetáris tanács április 21-i ülésén döntenek majd – sorolta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás