Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: V-alakú növekedés jöhet
No menu items!

Nagy Márton: V-alakú növekedés jöhet

A jegybanki előrejelzés szerint a koronavírus leküzdése után V-alakú gazdasági növekedés jöhet, vagyis 2020-ban 2 százalék körüli, 2021-ben pedig a járvány előttinél is magasabb ütemű bővülés várható – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Nagy Márton az MNB sajtótájékoztatóján. Forrás: Youtube

Ez a monetáris tanács várakozása szerinti alappálya, amelynek feltétele, hogy megfelelő monetáris és fiskális eszközökkel segítsék a gazdasági élet szereplőit a védekezésben és az újraindításban is. Ugyancsak feltétele az alappályának, hogy a veszélyhelyzet a nyár közepéig véget érjen, minél tovább tart ugyanis, annál nehezebb lesz a felpattanás – tette hozzá.

Szavai szerint jelenleg a védekezés fázisában van a gazdaságpolitika, a monetáris politikai intézkedések, amelyeket a jegybank folyamatosan hoz, azt szolgálják, hogy a gazdasági élet szereplői megőrizzék képességüket arra, hogy a válság vége után kivegyék részüket a növekedésből, megőrizzék a növekedési potenciált. Hangsúlyozta azt is, hogy az intézkedések egyik legfontosabb eleme a gazdaságot sújtó bizonytalanság csökkentése, a bizalmi válság kezelése. A jegybanki intézkedések ezt is szolgálják.

Nagy Márton példanélkülinek nevezte az új likviditási eszközt, amelynek első tendere szerdán lesz.

Mint mondta, különösen ritka, hogy jegybankok fix kamatozással biztosítsanak hosszú lejáratú, akár öt éves refinanszírozási eszközt a bankoknak.

Hangsúlyozta, hogy a hitelintézetek ezt az forrást használhatják lakossági és vállalati hitelek folyósítására, de állampapír vásárlásra is. Megjegyezte, a monetáris tanács az új hiteleszközt ugyan korlátlan keretösszeggel hagyta jóvá, de az egyes tendereken az ajánlatokról az aktuális helyzet függvényében dönt majd a jegybank.

A korábbi egyik jelentős intézkedésről, a lakossági és vállalkozási hitelek törlesztési moratóriumával kapcsolatban kiemelte: a jegybank azt javasolja a bankoknak, hogy az év végéig felhalmozódó kamattartozást a meghosszabbított futamidő egészére lineárisan osszák szét, vagyis ne tőkésítsék azt. Ez szerinte a hitelfelvevőknek és a bankoknak is kielégítő megoldás lehet.

Az MNB becslése szerint a lakossági hitellel rendelkezők 80 százaléka él majd a moratórium lehetőségével. Ebben az esetben a bankoknak ez mintegy 40 milliárd forint bevételkiesést okoz, figyelembe véve, hogy az érintett tőke és kamatrész mintegy 3600 milliárd forintot tesz ki, amiből 450 milliárd a kamat.

A forint árfolyamával kapcsolatos kérdésre kiemelte: a jelenlegi helyzetben a forint a környező országok devizáihoz képest jól szerepelt, kisebb volatilitást mutatott a piaca, akár a lengyel, akár a román devizáénál.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás