Kezdőlap Fogyasztóvédelem Nébih: több a lejárt élelmiszer a vendéglátásban
No menu items!

Nébih: több a lejárt élelmiszer a vendéglátásban

A tavalyinál több lejárt élelmiszert talált a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése során, a szakemberek eddig mintegy hét tonnát vontak ki a forgalomból. Idén kiemelt figyelmet fordítanak a mozgóboltokra is, amelyekről eddig kedvezőek a tapasztalatok.

A hivatal közölte: az előállító és forgalmazó létesítményekben a hűtési lánc fenntartásával kevesebb, a higiéniai feltételekkel és a dolgozók egészségi alkalmasságával, képzettségével viszont több probléma adódott, mint az előző évben.

A Nébih ellenőrei hét tonna fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert vontak ki. Illusztráció: MTI/Kovács Tamás

A szakemberek az ellenőrzés első időszakában 2322 létesítményt ellenőriztek, az élelmiszer-kereskedelemben 755 ellenőrzés volt.

A mozgóboltokról megállapították: a járművek felépítményei megfelelő kialakításúak, műszaki, higiéniai állapotuk jó, a polcok kialakítása megfelelő.

A kitelepült vendéglátók esetében ugyanakkor jellemző hibaként merült fel a berendezések nem megfelelő higiéniai és műszaki állapota, a különféle eszközök és a megfelelő személyzet hiánya, továbbá a szűkös hűtőkapacitás.

A vendéglátó, étkeztető létesítményeknél 980 ellenőrzés volt, a szakemberek szerint csaknem 80 százalékuk megfelelően üzemelt. Az ellenőrzött 105 nyári ifjúsági és gyermektáborról is elmondható ez az arány. A már lezajlott nagy fesztiválokon a vendéglátó létesítmények általában megfelelő higiénés körülmények között üzemeltek.

Az élelmiszertermékekről megállapították, hogy a múlt év hasonló időszakához képest emelkedett a lejárt és a nem nyomon követhető tételek aránya. A nem megfelelő jelölésű és a fogyasztásra alkalmatlan tételek előfordulási aránya az előző évekhez hasonló volt.

Eddig az összes ellenőrzött tétel 6,5 százalékát – mintegy 7 tonnát – kellett kivonni a forgalomból, értéke meghaladja az 1,4 millió forintot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás