A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A kamatfolyosó nem változott.
Elemzők kedden nem vártak változást a fő monetáris eszközökben, de úgy vélték, az Inflációs jelentés – amelynek főbb számait kedden délután, a teljes jelentést pedig csütörtökön publikálja az MNB – iránymutatást adhat a monetáris politika következő lépéseiről.
A monetáris tanács legutóbb 2016. május 25-én változtatott az alapkamaton.
A testület az ülésről kiadott indoklásában azt írta: az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása – az alapkamat csökkentése -, és az egyhetes betéti eszköz kamatában is hasonló elmozdulás indokolt.
Kifejtették, hogy a magyar gazdaság idei teljesítménye a korábban vártnál mérsékeltebben alakul, miközben az inflációs kilátások tartósan lefelé mozdultak el.
A makrogazdasági adatokat 2020-ban jelentős változékonyság és kettősség fogja jellemezni. A járvány negatív gazdasági hatásai a második negyedévben érvényesülnek a leginkább. A GDP tavaszi jelentős visszaesését követően, a harmadik negyedévtől a gazdasági növekedés helyreállása várható. A gazdaság második félévi gyors, “V” alakú kilábalásának feltétele az állami beruházások felfutása és a vállalati hitelezés bővülése – írták.
A tanács szerint a jelenlegi eszköztár megfelelő mozgásteret nyújt a kihívások célzott és rugalmas kezelésére; az állampapír-vásárlási programra továbbra is védőhálóként tekintenek, amelyet a szükséges esetben és a szükséges mértékben kívánnak használni. Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB változatlanul a heti tenderek keretében határozza meg. A monetáris tanács megítélése szerint a jelenlegi makrogazdasági környezetben az egyhetes betéti eszköz kamatában hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében.