Kezdőlap Ingatlan Nem mindenhol tartós az albérleti árak zuhanása
No menu items!

Nem mindenhol tartós az albérleti árak zuhanása

Az idén az albérletek átlagárai nem emelkedtek, ha változásról beszélünk, a zuhanás, a csökkenés volt a jellemző. A tavalyi már ereszkedő albérleti díjak a koronavírus hatására még inkább visszaestek. Sok városban olcsóbbak lettek az albérletek, de a statisztika azt mutatja, nem minden régióközpontban estek az árak.

Budapesten töretlenül ereszkednek a bérleti díjak

Az Ingatlannet.hu elemzése szerint hazánk hét régióközpontja közül csupán kettőben lettek olcsóbbak tartósan az albérletek átlagárai. Az egyik nagyváros, ahol folytonos volt az átlag bérleti díjak csökkenése, nem más, mint Budapest. A fővárosban kivehető lakások januári 3700 forintos átlagára novemberre 3200 forintra esett vissza, vagyis idén 17 százalékkal váltak olcsóbbá a fővárosi albérletek. Budapesten ilyen alacsony albérleti díjjal utoljára 2018 elején találkozott az ingatlanportál csapata.

Budapest mellett Székesfehérváron is alacsonyabb bérleti díjért cserébe kínálják kiadásra a tulajdonosok lakásaikat. Fejér megye székhelyén viszont a fővárossal ellentétben csak júliustól kezdődően indultak meg a bérleti díjak a lejtőn. Egészen pontosan a székesfehérvári albérletek júliusi átlag 2500 forintos díja novemberre 2000 forintra süllyedt. A változás mértéke így 25 százalékos.

A régióközpontok többségében visszatértek a januári árak

Budapestet és Székesfehérvárt leszámítva az összes régióközpontban a januári átlagár köszöntek vissza novemberben. Közöttük azért mégis tehetünk különbséget, ugyanis valahol egész évben stagnálás volt a jellemző és a csökkenésnek jele sem volt.

Győrben, Debrecenben, Pécsen és Szegeden 2020-ban végig egy árszínvonalon mozogtak az albérletek átlagos négyzetméter árai. Debrecenben 2300 forint, Győrben 2200 forint, Pécsen 2100 forint, Szegeden pedig 2000 forint körül alakult egyetlen négyzetméter átlagára.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon pedig nagymértékű áresést tapasztalhattunk idén, azonban ez csak májusig tartott. A tavasz óta tartó drágulás eredményeképpen a miskolci lakásokat novemberben átlagosan 1900 forintos áron kínálták kiadásra a tulajok.

Összességében…

Azokban a régióközpontokban (Budapesten és Székesfehérváron), ahol tartósan olcsóbbak lettek a kiadó albérletek átlagárai, ott olyan látványos volt az áresés mértéke, hogy a bérlők nagy valószínűséggel meg is érezték a pénztárcájukon.

Csapó Gergely

Az Ingatlannet.hu ügyvezetője, Csapó Gergely azt is megjegyezte, hogy az érmének két oldala van. Az albérletpiacon érvényesülő trendek – mint például a koronavírus-hatás miatt bővülő kínálat – egyértelműen a bérlőket hozzák kedvező pozícióba. Ezek az ‘erőviszonyok’ azonban a bizonytalan helyzet visszavonulásával változást irányába hatnak.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás