Kezdőlap Gazdaság Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban
No menu items!

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Nagy Márton

A Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja németországi látogatásának keretében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen tárgyalt Robert Habeck gazdasági és klímaügyi miniszterrel, valamint a hétfőn Florian Toncar pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkárral és Heiko Thoms nemzetközi pénzügyekért és Európa-politikáért felelős államtitkárral – közölte keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

Nagy Márton a megbeszélések kapcsán hangsúlyozta, hogy Németország hazánk egyik legfontosabb gazdasági partnere, a két gazdaság évtizedek óta ezer szállal kötődik egymáshoz. Németország 2023-ban Magyarország első számú kereskedelmi partnere volt, részaránya a teljes magyar külkereskedelemben 24 százalékot tett ki, ráadásul a németek a legmeghatározóbb befektetők hazánkban, a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) állománya 2022-ben 18,7 milliárd eurót tett ki, ami a teljes magyar FDI-állomány 18,6 százaléka.

A tárcavezető szerint Magyarország erős, versenyképes európai és német gazdaságban érdekelt. Fel kell venni a versenyt az amerikai és a kínai gazdaság rohamtempójú fejlődésével, az európai gyártást versenyképessé kell tenni. Ez a törekvés meg fog jelenni a 2024 második félévi magyar uniós elnökség versenyképességi prioritásai között is. Hazánk álláspontja szerint fokozni szükséges a digitalizációt, a támogatáspolitikát célzottabbá kell tenni, valamint olyan új egységes európai iparstratégiára van szükség, amely az ágazati szereplők véleményén alapszik – ismertette az NGM közleménye.

Nagy Márton kiemelte, hogy míg 2018-ban Európában az újonnan eladott autók 1 százaléka volt tisztán elektromos, addig 2023-ban már közel 15 százaléka. A magyar kormány időben lépett, hazánkban az elektromos autógyártás területén 21 beruházás valósult meg vagy van folyamatban, több mint 16 milliárd euró értékben. Ennek eredményeképpen a járműipar és az elektromos járműgyártás ökoszisztémája Magyarországon erős, az ország exportjának közel 25 százalékát az akkumulátor és járműkivitel adja, az akkumulátorexport pedig GDP arányosan önmagában meghaladja az 5 százalékot. A zöld energia a magyar gazdaság jövője – hangsúlyozta a miniszter.

Az elektromos autózás térnyerésében jelenleg átmeneti lassulást látunk, az újbóli lendülethez uniós szintű támogatási programmal kell segíteni az ágazatot. Kiemelt figyelmet kell fordítani az adminisztrációs terhek csökkentésére, a töltőhálózat, beleértve az otthoni töltés lehetőségének, valamint a kapcsolódó, energiahálózatot érintő fejlesztésekre, ugyanis ezek jelentős akadályt jelentenek – állapította meg a miniszter.

A tárgyalópartnerek a töltőhálózat kiemelt fontossága mellett, a karbonsemleges technológiák támogatása kapcsán hangsúlyozták, hogy 2035-re újra kell definiálni a karbonsemlegességet az autómeghajtások esetében és törekedni kell arra, hogy a technológiák egymással versenyezzenek. Továbbá 2026-ban érdemes felülvizsgálni a 2035-ös szabályozási dátumot a belső égésű motorok tiltása kapcsán a 2025-ös adatok fényében aszerint, hogy a célkitűzés mennyire tekinthető reálisnak – ismertette az NGM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás